Fenyő Emil

Fenyvessy Éva

Fenyvesi Emil
színész, forgatókönyvíró

Születés: Ternye, 1859. május 31.
Halálozás: Budapest, 1924. március 20.

Fenyvesi Emil (1859-1924)Eredeti neve: Teidelbaum Emil.
1876-ban lépett színpadra Gerőfy Andor társulatában Miskolcon. Húszévi vidéki színészkedés után, főként Kolozsvárott, Nagyváradon, Debrecenben aratva sikereket, 1895-ben a Nemzeti Színházhoz szerződött, de mivel nem foglalkoztatták eleget, a következő évadban átszerződött a Vígszínházhoz, melynek haláláig tagja maradt. Könnyed, elegáns játékával nagyban hozzájárult a színház stílusának kialakításához. Legnagyobb sikere az Ocskay brigadéros címszerepében volt.  Bonviván és kiváló jellemszínész volt, aki a könnyed komédiákban és a történelmi darabokban egyaránt megállta a helyét. Játékát átgondoltság, erő, szenvedély és fölényes mesterségbeli tudás jellemezte. Szerepeit természetesen, finom humorral, ízléssel és eleganciával alakította. A magyar játékfilmgyártás megindulásától kezdve aktívan bekapcsolódott a filmgyártásba, harmincnégy filmben játszott vezető szerepet.

Filmszerepei:

  1. Benjámin karrierje (1912) - Tátrai földbirtokos
  2. A víg özvegy (1912) - a villanygyár igazgatója
  3. Páter és Péter (1912) – a kapitány
  4. A csikós (1912) - Lencsés Nagy István
  5. A marhakereskedő (1912) – a báró
  6. Lyon Lea (1915) – Lyon a csodarabbi
  7. A gyanú (1917) - Dr. Szombathy, az ügyvéd
  8. Fekete gyémántok (1917) – Kaulman Félix
  9. Mi a legjobb üzlet? (1917 – rövid játékfilm)
  10. Satanell (1917) – Satanell professzor
  11. A hieroglifák titka (1917) -  dr. Morton egyiptológus
  12. Az elátkozott család (1917 - filmterv)
  13. Dr. Lauffen (1917)
  14. A szerető (1917)
  15. Küzdelem a múlttal (1917) – orvos
  16. Karenin Anna (1918) – Karenin herceg
  17. Barbárok (1918) – Szukoff Péter
  18. Halálítélet (1917) - Taillard ügyvéd
  19. Fabricius úr leánya (1917)
  20. A tánczosnő (1918) – Bojdán
  21. Sappho (1919)
  22. A nőstényfarkas (1918)
  23. Fehér Rózsa (1919) – damaszkuszi szultán
  24. Twist Olivér (1919) – Brownlow
  25. Yamata (1919) - Fordville márki
  26. A lélekidomár (1919) - Traumhold bankár
  27. Júlia kisasszony (1919-20)
  28. A sárga árnyék (1920)
  29. A masamód (1920)
  30. A névtelen vár (1920) – Cambray
  31. Júdás fiai (1920) - Kugli Hassan – Ali Khan
  32. Tavaszi szerelem (1921) - Patrick Moore, a milliomos
  33. Péntek este (1922-23) - Áron, a rabbi
  34. Egy dollár (1923)

Ötlet:

  1. Féltestvérek (1918)

Író:

  1. A csikós (1912)

 

Forrás: Magyar Színházművészeti Lexikon ♦ Magyar Életrajzi lexikon 

Galéria