YAMATA

Tartalom

Yamata, nubiai rabszolga, elszökött gazdájától, mert lopással gyanúsítottak. A szökevény rabszolgát üldözőbe veszik, a nádasban elfogják és a babd-el-kebiri vásártérre cipelik, hogy büntetésből újra eladják. A tanulmányúton lévő Fordville márki, egy dúsgazdag ritkasággyűjtő, tanúja lesz annak, amint a vad, fékezhetetlen fiút megkorbácsolják. Csupa részvétből megveszi kínzóitól a rabszolgát és szabadon bocsátja. Yamatának azonban nem megy a fejébe, hogy ő most szabad, mehet, amerre a szíve viszi – és hiába kergeti el a márki a fiút, az mindenüvé követi megmentőjét. Egész éjjel ott várja urát a szálló halljában és térdre roskadva könyörög:
- Úr jó volt szegény Yamatához! Úr ne kergesse el szegény feketét!
A márkinak végre megesik a szíve a szegény bolondos fiún és magával viszi Párizsba. Itt új, gyönyörű élet nyílik meg Yamata előtt. Megismerkedik Ninonnal, a márki házmesterének leányával és a kacér kis teremtés szívtelen játékot kezd az érintetlen szívű fiúval. És Yamata, amig barátjával, a márki hűséges kutyájával alszik gazdája ajtaja előtt, álmában is csak a most tanult új szót ismétli: „szeretlek!”
A fiú öntudatlan, naiv boldogsága nem tart sokáig. A házmesterlány fellopózik a márki csudás termeibe, és megszédül a sosem látott gazdagságtól. A nagyravágyás tehetetlen szomjúsága erőt vesz rajta és Yamata, hogy elűzze imádott Ninonja rossz kedvét, komikus nemzeti táncot lejt előtte. A tánc tetszik Ninonnak, ő is megpróbálja és a hazaérkező márki gyönyörűséggel nézi a szép leány furcsa, egzotikus mozdulatait. Elhatározza, hogy kiképezteti a tüneményes tánctalentumot és a boldog Ninon előtt kitárul a művészet kapuja annak minden varázsával együtt.
Az első fellépés után a márki palotájában egy kis baráti kör ünnepli az új csilllagot. Nincs boldogabb ember a világon, mint Yamata… Egyre ott ugrálna Ninonja körül, de a márkinak terhére van a nagy öröme… Egyedül akar maradni Ninonnal és mikor a társaság hazafelé indul – Yamata kitörő rémülettel látja meg kedvesét gazdája karjában, amint önfeledten súgja a fülébe:
- Itt maradsz velem! Nem tudnék élni nélküled!
A forró afrikai égöv minden vadsága egyszerre a fejébe tódul a nubiai rabszolgának, de a gazdája felemelt korbácsa előtt megjuhászodva visszahúzódik. És a fiú lelki szemei előtt megjelenik egy másik korbács emléke: azé, amelytől a márki szabadította meg az afrikai vásártéren. És amint a távozó szerelmespár után pillantva, végigfut könnye az arcán, szomorúan suttogja:
- Úr mindent elvehet Yamatától! Úré minden!
De jaj annak, aki szemet mer vetni gazdája kedvesére! Yamata észreveszi, hogy Ninonnak erősen udvaron a fiatal Chevillon báró. Meglesi őket és egy titkos találkozójukon megrohanja a csábítót, akitől nemcsak ura asszonyát, hanem saját szerelmét is félti. De a ravasz leány, aki jól ismeri a fiú gyöngeségét, ráordít:
- Csak menj az úrhoz, árulj el bennünket! Hívd ide! Akkor te leszel a gyilkosa! Hisz tudod, hogy a szíve szakadna meg, ha megtudná, hogy mást szeretek!
És szegény fiú, mint megvert kutya, egyedül hagyja őket. De nem bír megmaradni a bűnös házban. Még aznap este elmenekül. Több heti bolyongás után, éhségtől és fáradtságtól elgyötörten, már lopásra is vetemedik… És mialatt oly hatalmasan sújtott rá a végzet korbácsa, hogy már-már egészen lemond az életről, azalatt régi, kedves otthonában is lejátszódott egy tragédia utolsó felvonása. A lány kereken megmondja a márkinak, hogy megunta már az édes rabszolgaságot… tudni se akar többé a jóságáról – el akar utazni a szeretőjével…
És Yamata – a hűséges szeretet csudálatos ösztönével – megérzi, hogy gazdája szerencsétlen és az öngyilkosság gondolatával küzd… Éjszakának idején hazaszalad az ura lába elé roskad, úgy vigasztalja:
- Úr ne búsuljon… visszamegyünk a sivatagba… ott nincs rossz leány… ott meggyógyul Úr szíve…
De a kétségbeesett márkit már nem térítheti el sötét szándékától a fiú hűséges ragaszkodása… Agyonlövi magát… És mikor a szívtelen Ninon hazajön, hogy magával vigye az ékszereit… halva találja a márkit… A lelkifurdalás egy pillanatra erőt vesz rajta, de győz a bűnös szenvedély és felszalad a szobájába a drágaságaiért. Yamata utána lopódzik és megfojtja…
A betóduló cselédség ott találja a leány holtteste mellett. Felemeli az ujját és halkan suttogja:
- Pszt! Csöndesen maradjatok! Ninon alszik!
                                                                                                                      (Forrás: Uránia műsor tartalomismertetője)

Short English content: Yamata, the Nubian slave is bought and relieved from his sufferings by the Marquis de Fordville. The Marquis wants to set him free, but the slave joins him faithfully and does not want to go his own way. He even escorts him to Paris, where quite a new life presents itself to the wondering eye of the Nubian. Here he gets acqainted with Ninon, the daughter of the steward of his master, who decides to have her taught dancing as an art. – After her first debut Yamata surprises Ninon in the arms of Marquis. Jealousy threatens to rob him of his senses, but in the end, affection for his master is the victor. Ninon, on the other hand, is not as faithful to her new lover and is pleased at the attentions paid her by the young Baron de Chevillon. Yamata surprises the pair of lovers and is going to throw himself upon the seducer, but Ninon knows how to treat Yamata. Yamata does not want to be faithless to his master, so he leaves his new home which is so dear to him. After a few weeks of aimless wanderings hunger forces him to steal. Ninon meanwhile has told the Marquis straight-out that she loves the baron and wants to go away with him. Yamata, with the wonderful sixth sense of the slave, feels that his master is thinking of committing suicide. He returns home, but fails in ridding his master of his dark thoughts however much he implores him. His master shoots himself through the head. Cruel Ninon, returning to fetch her jewels is met by Yamata who throws himself upon her and strangles her. The servants, hurrying hither find him sitting by the dead body, lifting his finger, and whispering to them: „Hush, Ninon sleeps!” (Forrás: az Ungar-Film-G.m.b.H. Berlin négynyelvű katalógusa).

Érdekességek

• A filmet a Tanácsköztársaság idején forgatták. „A legközelebbi napokban készül el" írja róla a Vörös Film 1919. július 20-i száma. 
• A film plakátját Korda Sándor öccse, Korda Vince készítette: „A »Yamata« plakátja volt az első, amellyel a nyilvánosság előtt szerepel. És szenzációs sikert aratott. Rajnay figurájának pompás megfestése, az a beállítás, ahogyan a nádas sűrűjéből előbukkanó Yamatát ijedt és együgyű arccal elénk állította, komoly tehetségre vall, amely megérzi, felfogja és hűen visszaadja pikturális hatásokban mindazt, ami egy festményen érzés és karakter. Korda Vince nyáron Iványi-Grünwald kecskeméti művésztelepén dolgozott, mint a Mester legjobb tanítványa. Ma a képzőművészeti Akadémiára jár, ahol fényes karriert jósolnak neki.” (Képes Mozivilág 1919/22, november 16.)
• Vajda László a Yamatáról: „Yamata egy nubiai rabszolga neve. A történet egy lélek tragédiája. A filmben egy rabszolga lelki világát akartam megrajzolni, akinek a feje fölött mint eleven Damokles-kard ott lebeg egyre a korbács. Yamata életének dokumentuma a szerelem –  az örök emberi vonás – de ettől mindig megfoszthatja a gazdája, akié mindene, a boldogsága, az élete is. […] A filmnek legnagyobb érdekessége Rajnai Gábor, Yamata megszemélyesítője. A »Faun« és az »Ave Caesar« után, amelyek bizonyos tekintetben groteszk exkluzivitást adtak szereplésének, különösen megkapóan hat ez a történet, ez a játék. Én körülbelül 20 év óta foglalkozom a színpaddal és így kissé megedződtem a játék levegőjében, de mondhatom, hogy elérzékenyedtem annál a jelenetnél, amikor Rajnai, a fekete nubiai fiú letérdel, maga elé mered, arcán végigfolyik a könny és ezt mondja:

• –  Úr mindent elvehet Yamatától, úré minden…
  […] A második meglepetése a filmnek Korda Sándor rendezése. Az előjáték afrikai vásárteret mutat és ez valóban afrikai napsütés, afrikai élet hangulatát kelti. Ezzel szembeállítva Yamata megmentőjének, a márkinak párizsi villája. Ebből a miliőből a rendezői éleslátás pompásan hozza ki a fiú nagyszerű tragikumát és Yamata furcsa figurája kedves megható és rokonszenves lesz.” (Képes Mozivilág, 1919/21)

Galéria

Vélemények

„A magyar filmgyártás nagyszerű nívóját ma már felesleges hangsúlyozni. Jól ismerik a hazai filmproduktumok kiválóságát idehaza éppúgy, mint a külföldön. Amikor azonban a magyar filmkultúra egyik-másik különösen becses alkotását van alkalmunk látni, olyankor szinte jóleső érzéssel vetjük papírra újból — ki tudja, hányadszor, hogy micsoda hatalmas lendülettel szökkent magasba a magyar film meglepően rövid idő alatt. Legutóbb a Corvin idei első attrakcionális produktumát, a Yamatát néztük meg. Ez a bámulatos szellemi és technikai apparátussal működő filmgyárunk ezúttal várakozáson felülit nyújtott. Mindaz a sok érték, szépség, művészi valőr, amit eddig megszoktunk a Corvin-filmeken, a Yamatá-ban hatványozottan tárul elénk, úgy, hogy alig győzzük csodálni a film létrehozóinak tökéletesen harmonikus és fölötte eredményes munkáját. Vajda László, a darab írója és szcenírozója szívvel-lélekkel és — ami a fő — meglepő rutinnal építette föl eredeti, különleges és fölötte izgalmas menetű történetét. Korda Sándor, aki a darabot rendezte, talán még sohasem produktált olyan összhangzatos, fölényesen biztos, ötletes és hatásosan artisztikus munkát, mint éppen ezúttal. Egyformán el voltunk ragadtatva a film minden egyes jelenetétől, az egzotikus nubiai vidéken, az afrikai színpompás vásáron lejátszódó tarka szcénáktól csak úgy, mint a párisi vivőr pazar otthonában történtektől. Ragyogó munkát végzett ezúttal a rendezői kéz, amelynek energikus, egybefogó gesztusait a film minden részletében felismertük.
Méltó dicsérettel adózunk a Yamata stílusos és nagyméretű díszleteinek tervezőjéről, Márkus Lászlóról is. Az ő hallatlan intelligenciája, úgy hisszük ezen a filmen tündököl legtökéletesebben. Hatalmas terepeken dolgozott ezúttal és szinte hihetetlennek tűnő feladatokat oldott meg bravúrosan. A Yamata három főszereplőjének kedves, kiforrott művészi játékáról hasábokat tudnánk írni. Rajnai Gábor a néger rabszolga egzotikus szerepében felülmúlja összes eddigi ilyen zsánerű alakításait. Teljes illúziót keltő maszkja, átérző játéka nem várt nagy hatást ért el. Fenyvesi Emil és Lóth IIa ismert művészetük minden értékét vitték bele alakításukba. Fotográfiailag a Yamata valóságos remekmű. Pleinair felvételei szinte plasztikusak. Mindent egybevetve, a Corvin ez új attrakciós újdonsága friss büszkeségét jelenti a magyar filmkultúrának, amelyet ez a tökéletes darab méltóképpen reprezentál a külföldön.” (Mozihét, 1919/21)

„Új Rajnai-film. (Jamata, Bemutatja ma a Mozgókép-Otthon.) Egy új Rajnai-film. Ha egy film nem a szerző — a voltaképpeni film-szerző a gyár, — hanem a főszereplő nevével kapcsolatban kerül forgalomba, úgy ez korántsem kisebbíti magát a szerzőt; jelen esetben a Corvin-gyárat; hanem jelenti az illető színésznek kiválóságát. A Wegener-filmek úgy lettek itt Pesten ismertté, hogy a berlini gyárat senki sem említette, pedig ugyancsak elsőrendű munkát csinált. A párhuzam mindenképpen vág: a szóbanforgó magyar gyár kifele egyenértékű a legnagyobb külföldivel, viszont Rajnai Gábor filmművészeti jelentősége teljesen egyenértékű Wegenerével. Rajnai is karakter-színész. Csakhogy míg Wegener az egzotikumban a meseszerűt, a legendaszerűt, mondaszerűt szereti és tudja nagy bravúrral a filmre varázsolni addig Rajnai is az egzotikumot kedveli ugyan, de mindig a reális emberábrázoláson innen. Az ő Tokeramoja, (Taifun), púpos hercege (Ave Caesar), Faunja az emlékezetben élesen, maradandóan bevésődött művészi alakítások. És most negyedikül, a korábbi háromnak koronájaképpen következik a Jamatában, egy rabszolga szerepe. A film még csak ma, pénteken, kerül a közönség elé, de hogy mily értékeket rejt magában, eléggé bizonyítja, hogy a Jamatát már Franciaország, Itália, Dánia, Spanyolország, Anglia, sőt az Egyesült-Államok részére is lekötötték. Szószaporítás lenne a film egyéb részleteire most itt kitérni, amennyiben, mint alább kiderül — és ez nem kevésbé jelzi a Jamatának nem mindennapi voltát — egy másik előkelő pesti mozgószínház is sietett megszerezni.” (Pesti Hírlap, 1919. november 7.)

„(Premiere az Urániában.) Új magyar filmet mutat be szombaton az Uránia, a legújabb Corvin-filmet, a főszerepben Rajnai Gáborral. Olyan hír előzi meg azt a filmet, amely a magyar filmgyártás jövőjébe enged biztató pillantást. Nem kisebb dologról van szó, mint arról, hogy a világhíres Pathé francia filmgyár vezetői ezt a filmet ki akarják vinni a maguk műsoraival a nagyvilágba, túl a tengerekre is, ahol híre sincs még a magyar filmművészetnek. Korda Sándor rendezésével és Vajda László szövegezésében ez a film kétségtelenül elsőrangú alkotás. Csupa báj és derű, színes orientális patinával és — mint fő vonzerő, Rajnai Gábor sokoldalú, nagyszerű művészetével.” (Pesti Hírlap, 1919. november 7.)

Feleky Géza: Yamata, egy rabszolga története
„A film hazája csakugyan a nagy világ. Ma a Boulevard Saint Michel-re tódulnak ki nézői és holnap az Unter den Linden-re, a Piazza della Signoria-ra, vágy a bukaresti Calea Victorie-re. A film mindenütt otthon van, de mindenütt csak egy hétig él. Budapesten a múlt héten egy olyan magyar film pergett le a vásznon, amelyről még egy hét elteltével is érdemes beszélni.
Három értékes kvalitása van a Yamata-filmnek: a képszerűség, a letompítás és a lokálkolorit. Iskolásan hangzik az ilyen jellemzés, de mégis ez a három szó fejezi ki leginkább a film kvalitásait.
Képszerűség: ezalatt az egyes jelenetek kompozícióját értjük, a szó képzőművészeti értelmében, azt, amit szerényebben beállításnak lehetne nevezni. A festő egy bizonyos ritmus szabályai, egy bizonyos egyensúly törvényei szerint csoportosítja alakjait, osztja el a fényeket és az árnyékokat, a világos és a sötét foltokat a kép felületén. A kinematográf vásznán szintén képek jelennek meg, tehát itt is zavaróan hat, ha a fények és az árnyékok eloszlása nem proporcionális, vagy ha az alakok csoportosítása ötletszerű és nem ritmikus. Még a Nordisk-filmek minden rendezője sem egyformán biztos szemű és néha találunk vétségeket a képszerűség egyensúlya és ritmusa ellen. Ilyen vétségek természetesen megesnek itt-ott a Yamata négy felvonása alatt is, de a legtöbb jelenet csakugyan kép, amely mozog ugyan, azonban nem veszti el képszerűségét és nem lesz pillanatfelvételek sorozatává. Reinhardt ügyelt mindig nagy jeleneteinek elrendezésénél a képszerű hatásra. De a színpadon a hang a fontosabb faktor: és igy nem olyan fontos a jelenetek megkomponálása, mint a filmen.
Letompítás: ez is a képzőművészet egyik törvénye, amelyet már Lessing teljes súlya szerint értékelt Laokon-jában. A mozdulatot az elindítás pillanatában, vagy fele-útján kell lerögzítenie a művésznek: nem pedig akkor, ha kulmináns pontjára érkezett. A legnagyobb lendület pillanatában lerögzített mozdulat túlzás gyanánt tűnik fel, vagy merevnek hat, mint ahogy ezt Lessing a példák egy egész sorával igazolja. Lessing törvényét a Lessing- Theaterben vitte át a színpadra a kopasz, cvikkeres, pedáns Ottó Brahm, Reinhardt tanítómestere, Ibsen és Hauptmann apostola és a mi generációnk színházának alighanem legnagyobb rendezője. Mindent csak félig szabad megcsinálni, mindent csak félig: volt Ottó Brahm örökké ismételt tanítása. A halk szónak nagyobb a visszhangja a színpadon, mint a kiáltásnak. A kiáltás a levegőben rezeg tovább, a halk szó a lelkekben. A kemény ökölcsapásnak nagyobb a dinamikája, de sokkal kisebb a pszichikai nyomatéka a nézők számára, mint annak, ha egy kéz halkan, görcsösen az asztal szögletébe kapaszkodik.
A film félig színpad és félig kép. Itt tehát kétszeresen fontos a letompítás: a mozdulatokat jelzésekre, markírozásra kell lefokozni. A mozgás teljes lendülete lármássá teszi a néma vásznat. Itt vét a stílus ellen a legtöbb olasz és francia film, ahol még a nagy gesztusok divatosak: míg a Nordisk és "az amerikai filmvállalatok egy része inkább felismerte a mezza voce törvényét, a hirtelen, heves mozdulatok kínos hatását. A Yamata elejétől végig mezza voce-ra van hangolva: fél mozdulatokkal és jelzésekkel jeleníti meg akcióját, egyetlen nagy, hangos gesztus nélkül.
A képszerűség és a letompítás a film-stílusnak talán a legfőbb két törvénye. A Yamata rendezésének harmadik kvalitása, a lokál-kolorit korántsem ilyen fontos. Ez inkább csak kedves ráadás, de olyan kedves, hogy nem lehet említetlenül hagyni. Párisban játszódik le a filmdráma és az inasok, a házmester, a házmesterlány hamisítatlanul, frappánsan párisiak megjelenésükben, öltözködésükben, mozgásukban. Korda Sándor, a rendező Paris stílusát is megtalálta, nemcsak a film-stílust.
Yamata, a hű néger rabszolga lemond szerelméről, amikor Ninette megtetszik urának és megfojtja Ninettet, amikor az hűtlenségével öngyilkosságba kergeti a márkit. Ez a félig groteszk, félig melodramatikus szerep Rajnai Gábornak jutott és Rajnai nemes, tiszta művészetté ötvözte át a művészi értelmezésre nem éppen alkalmas szerep durva vonásait. Amit a film stílusáról elmondottunk, az Rajnai játék-stílusa. A halott Ninette a pamlagon nyugszik, gyilkosa mellette térdel és mikor a szoba ajtaja nyílik, Yamata mosolyogva ajkához emeli ujját: Csend, Ninette alszik. Végtelenül egyszerű, egész természetes Rajnai mozdulata, olyan, mintha Ninette csakugyan szelíden aludnék és Yamata híven őrködne álma felett. Úgy tűnik fel, mintha ezért igazán nem volna érdemes megdicsérni egy művészt. De a felejthetetlen Oscar Sauer-nak az volt talán a legfelejthetetlenebb szava, amikor Brack ügyvéd szerepében Hedda Gabler öngyilkossága után egy kicsit panaszosan, egy kissé megbántva, de azért nyugodt, természetes hangon mondotta: So etwas tut man ja nicht. A mondat nagyszerű páthossza teljesen érvényre jutott, mert Sauer egy cseppet sem volt patetikus.
Ninette: Lóth Ila. Ez a csinos, fiatal lány még nemrég nagyon kellemetlen tudott lenni a filmen, hibás mozdulataival és lármás élénkségével. Most teljesen beleilleszkedett a film stílusába és nemcsak stílust hoz, hanem még ennél is többet. Wedekind, panaszolta, amikor utoljára beszéltem vele, hogy még Gertrud Eysoldt sem érti meg egészen, Lulu-ját, Lulut, aki borzadás nélkül lépi át a miatta elesett férfiak holttestét. Wedekind szerint Lulu a nő, nem egy rossz nő és nem véglete a nőnek, mert minden nő véres sebeket üt a férfiak testén, ha van hatalma rá: csak éppen az egyik mélyebb sebet tud ütni, mint a másik. A férfi már immorális és elvetemült, amikor a nő még saját etikájának törvényei szerint cselekszik: mondotta akkor éjszaka Wedekind. Lóth Ila úgy játssza Ninette szerepét, ahogy Wedekind akarta a színpadon látni Lulut. Halk és diszkrét, mint a film összes alakjai: és arcának egyetlen vonása sem tolódik el, amikor az öngyilkos öreg márki holtteste mellől ékszereiért siet és félretolja az ablakfüggönyt, hogy intsen új szeretőjének, aki lenn, az éjszakában vár reá. A színpadon és a filmen az ilyen jeleneteknél a hangsúlyozatlanság a legmélyebb, a legtisztább hangsúly és ezt az igazi hangsúlyt találja meg Lóth Ila. Amellett tud kedves, kis vidám házmesterlány lenni és ugyanolyan őszinte, ugyanolyan otthonos a nagy kokott lovaglóruhájában.
Ma ennyi szó is soknak látszik egy filmről. vagy akár a művészetről. De ezt mégis el kellett mondani. A magyar film-technika évről-évre tökéletesedett és már több esztendeje esik szó a magyar filmről, mint export-cikkről. Idáig csak gazdasági kérdés volt a film-export, de a Yamata elhelyezkedése a külföldi filmpiacokon talán nem tisztán gazdasági térhódítás volna. A finom Jacobsen és a tragikusan nagy Pontoppidan művészetében csúcsosodik ki a dán kultúra, de azért a dán film is elárulja valahogy azt, hogy Dánia nagyszerű kultúrföld az irodalom és nem csupán az intenzív mezőgazdaság számára. A Yamata-film meggyőzőbben dokumentálja a magyar föld átnemesedését kultúrtalajjá, mint akárhány Magyarországból exportált és külföldi színpadokon jól fogadott dráma." (f. g.) (Világ, 1919. november 15.)