Eredeti neve: Joanovics Gábor Rezső Árpád György Uros Imre
Szülei: Joanovics Uros, Dietzgen Etelka (1852 körül -1939)
Unokahúga: Rajnay Elli színésznő
Díjai: 1955-ben érdemes művész (1955)
Lakása: Budapest, VIII. József utca 14. (1909), VIII. Rákóczi tér 16. (1919), II. Tárogató út 77. (-1961)
1906-ban végezte el a Színiakadémiát és Janovics Jenő direktor a kolozsvári Nemzeti Színházhoz szerződtette. 1907-től a budapesti Víg-, 1908-tól a Nemzeti Színház tagja. 1922-ben rövid ideig a Renaissance Színház színésze és rendezője volt, de még ugyanezen évben újra a Vígszínház kötelékébe lépett. 1935-ben visszaszerződött a Nemzetihez, ahol egyszersmind örökös tag lett. 1946-tól sokat betegeskedett és nyugdíjba vonult, de még 1947-48-ban játszott a Művész Színházban. Ezután csak alkalmi fellépéseket vállalt.
1909. június 19-én vette feleségül Gombaszögi Frida színésznőt, akitől 1918-ban elvált. Második felesége Papp Edit (sz. 1884. szept. 6.), akit 1919. szeptember 6-án vett feleségül. Az ő révén jutott hozzá a legendás Tárogató úti villához és az utca túloldalán elterülő hatalmas őszibarackoskerthez. Nevét 1954-ben változtatta hivatalosan Rajnai-ra.
Játszott már némafilmekben, (Korda Sándor egyik kedvenc magyar színésze volt), legnagyobb színpadi szerepének filmes változatában is (Faun), igazán azonban a hangosfilmen vált népszerűvé. 1930-ban szerepelt egy Párizsban készült magyar hangosfilm-kezdeményben (Kacagó asszony). A magyar dzsentritípus kiváló alakítója volt: könnyelmű, de szívélyes, gáláns gavallér (Három sárkány, A kölcsönkért kastély, A régi nyár, stb.). A II. világháború után is 1957-es végleges visszavonulásáig sokat filmezett. Legemlékezetesebb szerepei a Beszterce ostroma ingyenélő Behenczy bárója, a Rokonok korrupt, ravasz polgármestere, a Budapesti tavasz számító Turnovszkyja.
Filmszerepei:
- A tiszti kardbojt (1916) - Bánky Gábor
- Taifun (1917) - Tokeramo
- A faun (1918) - Silvani herceg / Faun
- Az aranyember I-II. (1918) - Krisztyán Tódor
- A 111-es (1919-1920) - Ivashiro japán guillotinos bűvész
- Ave Caesar! (1919) - a herceg
- Yamata (1919) - Yamata
- A lélekidomár I-II. (1919) - Lándori
- Egy dollár (1923) - Charley Brown
- Kacagó asszony (1930) - ügyvéd
- Ida regénye (1934) - Ó Péter, borkereskedő
- Emmy (1934) - Malaczky ezredes
- Három sárkány (1936) - id. Csaholyi Balázs
- Évforduló (1936) - Dr. Máthé Tibor, ügyvéd
- Az én lányom nem olyan (1937) - Dr. Hubay Péter
- Segítség, örököltem! (1937) - Dr. Dombay Kázmér, ügyvédjelölt
- Pusztai szél (1937) - alispán
- A kölcsönkért kastély (1937) - Koltay Gábor
- A 111-es (1937) - Baranyai, üzletember
- Két fogoly (1937) - Golgonszky Iván, követségi titkár
- A Noszty-fiú esete Tóth Marival (1937, magyar-német-osztrák) - Noszty Pál
- A harapós férj (1937) - Ilosvay Péter
- Péntek Rézi (1938) - Zsámbéki Udó
- Beszállásolás (1938) - ezredes
- Varjú a toronyórán (1938) - Sivány László, nyugalmazott főispán
- Álomsárkány (1939)
- Karosszék (1939) - Fekete Béla, nyugalmazott ezredes, Klári apja
- Zúgnak a szirénák (1939)
- Garszonlakás kiadó (1939) - Kenessey, Klári apja
- A nőnek mindig sikerül - Margit-hídi kaland (1939) - Mester Gábor vezérigazgató
- Erzsébet királyné (1940) - gróf Axaméti tábornok
- Zavaros éjszaka (1940) - Buday Klári apja
- Egy csók és más semmi (1940) - Dr. Sáfrány Béla, ügyvéd
- Tóparti látomás (1940) - Szigeti László, Gitta kérője
- Gyurkovics fiúk (1940-41) - Brenóczky ezredes
- Havasi napsütés (1941) - Dr. Vass, tüdőgyógyintézeti orvos
- Bob herceg (1941) - Pomponius Benifar, magister
- Intéző úr (1941)
- Dr. Kovács István (1941) - Pótay, dékán
- A régi nyár (1941) - Tamássy Péter, Miklós apja
- Behajtani tilos! (1941-42) - Szilvássy Ödön
- Kadettszerelem (1942) - Lipót Szalvátor főherceg
- Halálos csók (1942) - Balásfi Kristóf
- Egér a palotában (1942) - Lugossy Gábor, vezérigazgató, Eszter apja
- Szakítani nehéz dolog (1942) - Beczkay Sándor
- Annamária (1942) - Füzessy Gábor földbirtokos
- Egy bolond százat csinál (1942) - Zsiga bácsi, "egy kedélyes nagybácsi"
- Házassággal kezdődik (1942-43) - Gáspár, Lili apja
- Fiú vagy lány? (1944) - Pötörke Máté Mihály, vendéglős
- Ez történt Budapesten (1944) - Pataky Elemér
- Könnyű múzsa (1947)
- Beszterce ostroma (1948) - Behenczy báró
- Tűz (1948) - Galgóczy, miniszteri tanácsos
- Forró mezők (1948) - Bátki
- Janika (1949) - Kollár Elemér, Gizi apja
- Úri muri (1949) - Lekenczey
- Déryné (1951)
- Különös házasság (1951) - Pereviczky, ügyvéd
- Erkel (1952) - Rózsavölgyi Márk
- Ifjú szívvel (1953)
- Liliomfi (1954)
- Rokonok (1954)
- Én és a nagyapám (1954)
- Életjel (1955)
- Budapesti tavasz (1955)
- Gázolás (1956)
- Mese a 12 találatról (1956)
- A csodacsatár (1956)
- Éjfélkor (1957) - Jakab bácsi
- Bolond április (1957)
Forrás: Magyar Hangosfilm Lexikon ♦ FamilySearch (házassági 1909 1919 halotti)