Szülei: zilahi Balogh János, Domby Katalin
Beceneve: Zsül
Díjai: Farkas-ratkó-díj (1890)
Megszökve a szülői háztól, 1876-óta játszott vidéki színházakban (Esztergom, Vác, Szabadka, Zombor, Újvidék, Kiskunhalas, Kolozsvár, Debrecen), majd 1889-ben a Nemzeti Színház tagja lett. 1901-től 1905-ig az aradi, 1905-1913 között a debreceni színház igazgatója volt. 1913. február 13-án anyagi problémák miatt lemondott posztjáról. 1908. február 23-án tartott 25 éves színészi jubileumát országszerte ünnepelték. 1915-ben a Vígszínházban, 1917-ben a Városi Színházban játszott. 1918-ban csatlakozott a Frontszínházhoz, mellyel katonáknak tartottak művészi eladásokat. 1918-1925 között a Belvárosi Színházban lépett fel. Ezután csak egy-egy szerepet kapott budapesti magánszínházakban. Az 1920-as években a vasutasok Törekvés műkedvelő gárdájának rendezőjeként tevékenykedett. Eleinte hősöket, majd komikus szerepeket, népi zsánereket játszott. A Nemzeti Színházban az egyik legnépszerűbb művész volt.
1893. június 10-én feleségül vette Singhoffer Vilma operaénekesnőt, akitől fia, Zilahy Pál (sz. 1894.) szintén színész.
Játszott több némafilmben illetve néhány korai hangosfilmben. Rendezőként ott volt Korda Sándor pályájának indulásánál néhány vígjátékban, amelyekben főbb szerepeket is alakított.
Szerepei:
- A becsapott újságíró (1914, rövid) - Wesekövy Napoleon
- Őrház a Kárpátokban (1914) - Mészáros István vasúti őr
- Tutyu és Totyó (1915) - Totyó úr, nyugalmazott kereskedő
- A toprini nász (1917-18)
- A koldusgróf (1917-18) - Stephenson rendőrfőnök
- Pax vobiscum (1920)
- Viola, az alföldi haramia I-II. (1920) - Nyúzó csendbiztos
- A falusi kislány Pesten (1921)
- Árvák imája (1922, rövid)
- Egri csillagok (1923)
- A síron túl (1923)
- Terike (1927 - szkeccs) - Tódor István főispán
- Csak nővel ne! (1924)
- Hazudik a muzsikaszó (1924, rövid) - Kenderessy Márton
- A csárdáskirálynő (1927, német-magyar)
- Terike (1927, szkeccs) - Tódor István, főispán
- Zsuzsanna és a vének (1928)
- Aggyisten Biri! (1928) - Kelese (egyes források szerint)
- Tavasz a viharban (1929)
- A kék bálvány (1931) - vendég a szállodában
- Hyppolit, a lakáj (1931, magyar-német) - vendég Schneiderék estélyén
- Piri mindent tud (1932) - vendég a Ritzben
- A bor (1933)
- Meseautó (1934) – vendég a lillafüredi étteremben
- Ember a híd alatt (1936) - vendég úr
Rendező:
- A becsapott újságíró (1914, rövid, Korda Sándorral)
- Őrház a Kárpátokban (1914, Korda Sándorral?)
- Tutyu és Totyó (1915, Korda Sándorral)
Műve: Ötven év. Ifjúságom és életem. A szerző kiadása, [Budapest], 1931.
Forrás: Magyar Hangosfilm Lexikon ♦ Színházi Élet 1927/21.