Damó Oszkár | rendező |
Báró Eötvös József | író (regény: A falu jegyzője, 1845) |
Szigeti József | író (népszínmű 1851) |
Virányi Sándor | Viola András |
Breznay Anna | |
Gaál Annie | |
Gazdy Aranka | |
Molnár Aranka | |
Szalkay Lajos | |
Szarvasi Soma | |
Ujváry Miklós | |
Zilahy Gyula | Nyúzó csendbiztos |
Zilahy Pál | |
a Könyöt és Schmidt cirkusz lovasai |
Juhász József | operatőr |
Baumöhl Arthur | díszlettervező |
Heltai Jenő | producer |
Astra Filmgyár és Filmkölcsönző Rt. | gyártó cég |
Astra Filmgyár és Filmkölcsönző Rt. | forgalmazó cég |
1922. augusztus 1. (Tivoli) | szakmai bemutató |
1922. október 14. (Tivoli) | bemutató |
251/1921, 2968 méter |
cenzúra |
Némafilm 2 részes, 10 felvonásos, hossza a 251/1921 számú O.M.B. határozat szerint: 2968 méter.
kópia | nem maradt fenn |
I. rész: Repülj lovam, repülj.
Réthy alispán Viola Andrást két lovával magához rendeli. Viola kéri, hogy mentsék fel most a kötelesség alól, hogy súlyos beteg feleségét ápolhassa. Nyúzó pusztabíró pandúrokkal hurcoltatja el, de amikor meg akarják vasalni, Viola fegyvert ragad, kép pandurt lelő, lóra pattan és eliramodik. A pusztai betyárok között talál menedéket. Tengeli jegyzőék a magára maradt beteg asszonyt házukba fogadják és ápolják. Peti cigány kutat Viola után és értésére adja, hogy Tengeli jegyzőnél lévő, Réthyékre vonatkozó fontos örökösödési iratokat Réthyné el akarja lopatni, s ezt okvetlenül meg kell akadályozni. Viola az éj leple alatt a faluba lopódzik. Lesben áll a jegyző házánál és a tolvajt, aki az iratokkal menekülni igyekszik, leüti. Elveszi tőle az iratokat és elmenekül. Macskaházi vallomásában úgy adja elő a tényállást, mintha Viola követte volna el a betörést és az iratokat ő lopta volna el. Nyúzó panduraival üldözőbe veszi Violát s meg is találja a betyárok tanyáján. Eleinte elszántan védekeznek, de mikor Nyúzó rájuk gyujtja a viskót, megadják magukat. Az iratokat, melyeket Viola Vándori lelkésznek szeretett volna átadni, Macskaházi kaparintja magához.
II. rész: Busul a betyár
A községháza udvarán ácsolják az akasztófát Viola számára, akiről Réthy alispán fia és Vándory lelkész tudják, hogy ártatlan. Peti megszökteti a halálraítéltet. Viola kötelességének tartja, hogy visszaszerezze az iratokat Tengeli részére. Belopódzik Macskaházi házába, ellopja az iratokat és értesíti Tengeli jegyzőt, hogy jöjjön értük az erdőszélre. A pusztabíró letartóztatja Tengelit azzal váddal, hogy Viola szökésében segédkezett. A beteg Violáné ura mellett szeretné eltölteni élete utolsó óráit. Peti elvezeti férje rejtekhelyére, ahol hamarosan meghal. Viola temeti el, a szegénylegények kísérik utolsó útjára az asszonyt. Közben a rongyszedő halálos ágyán bevallja, hogy Réthy alispánné megbízásából ő lopta el Tengelitől az iratokat. Viola továbbra is a szegénylegények között bújdosik, végül pandurgolyó oltja ki életét.
"Édeshús és romantikus magyar levegőt áraszt magából e film. Felmelenget minden szivet és szinte sokszorozva adja vissza annak az anvaföldnek detocgását, amely itt van a lábaink alatt. Magának a regénynek alakjai feledhetetlen figurák, pompás típusok. Réthy alispán. Macskaházy ügyvéd. Nyúzó pusztabiró, Tengeli jegyző, öveges rongyszedő. Peti cigány és főkép Viola András jobbágy, ez az akaratlanul is bujdosó betyárrá vedlett bús magyar: mind remekbeszabott emberek. S körülöttük a táblabíróvilág drága szép levegője, a pandúrok korszaka, futkosó, hősies betyárjaival, romantikus szerelmeivel, vad és mégis szép küzdelmeivel. Mindez a harmatos üdeség színeiben elevenedik meg ebben a filmben, a mezei virágok frisseségével, a magyar tájak és a régmúlt lelkek megható, bódító szépségével. Sajgó és mosolygó, hullámzó és lüktető egy darab igazi magyar világ ez, a távoli szivárványos, levendulaszagu múltból kiszakítva. A film meséje szivhezszóló egyszerűsége mellett is rendkívül érdekes és mélységesen megható. Maguk a regényalakok kitűnő módon kelnek életre az őket személyesítő színészek játékában, akiknek élén szépségével és finomságával Molnár Aranka, temperamentumával Virányi Sándor és magyarsaságával Szarvassy Soma fogja tökéletesen meghóditni a közönséget." (Pesti Hírlap, 1922. október 14.)