FEHÉR GALAMBOK FEKETE VÁROSBAN

Tartalom

Tasnády György részére roppant vagyona biztosítja mindazt, amit a háborús drágaságtól nyomorba süllyedt milliók nélkülöznek. Úgy élhetne, mint régen, de látva, hogy rongyos és éhező emberek veszik körül, nem tud örülni az életnek. A klubjában megtudja, hogy egy tehetséges festőt halálba kergetett az emberek részvétlensége. Megrendíti a fiatalember tragédiája, s az átkártyázott éjszaka után a városban bolyong, hogy kiszellőztesse rossz hangulatát. Most látja meg igazán, hogy a fekete városban milyen nagy a nyomor, s ez még jobban lesújtja. Ekkor tűnik szemébe egy kis fehér kéz, mely egy ablakban galambokat etet. Hát olyan emberek is vannak, akik a gazdátlan galambok etetésére gondolnak? Igen, vannak fehér galambok a fekete városban, és ezek a szelíd jólelkű emberek, akik elmenekülnek a világ gonoszsága elől egy kis zugba, saját kedves otthonukba. Tasnádyt mint egy mágnes vonzza ez a látvány. Beleszeret ezekbe a galambokról gondoskodó törékeny kis kezekbe, s folyton a kezek gazdájáról álmodozik. A szegény tanár, Bartha professzor él a galambos ablak mögött szép feleségével, Margittal, anyósával és feleségének gyönyörű húgával, Erzsikével. Bár súlyos megélhetési gondokkal küszködnek, szeretetteljes családi életet élnek, s az intelligens emberek szelíd optimizmusával viselik el a nyomort. Közeledik a Karácsony. A tanár valahogy összespórol egy kis pénzt és vesz a feleségének egy pár cipőt, de mivel szórakozott ember, ott felejti a szép kis női cipőt. Kétségbeesetten rohan vissza az üzletbe, s úristen, a cipő eltűnt. Óriási tragédia ez abban a nehéz időszakban. Pedig a cipő csak azért nincs ott, mert a jómódú fiatalember, aki egy ideje már a szegény tanárcsalád életének titkos megfigyelője megtalálta azt, és elvitte a tulajdonosának, ezt az alkalmat használva fel arra, hogy megismerhesse a titokzatos női kezek gazdáját. Ettől kezdve rendszeres vendég lesz Bartháéknál, s ebben a tiszta környezetben újra megtalálja lelke nyugalmát. Egy este váratlanul, szinte akarata ellenére szerelmet vall Margitnak. Az asszony szelíden, de határozottan utasítja vissza. Tasnády ijedten kér bocsánatot, s mentségéül elmondja, hogy megesküdött, hogy az övé lesz a kis fehér kéz, mely a galambokat etette. Margit megkönnyebbül, hiszen a galambokat húga, Erzsike szoktatta az ablakba. Margit biztatására Tasnády udvarolni kezd Erzsikének. Happy enddel végződik a történet, a lélek madarai összehozzák a szerelmeseket. Tasnády feleségül veszi Erzsikét, s Bartháék megmenekülnek a további nyomortól.

Érdekességek

• A történet a Szfinksz kiadó Filmkönyvek sorozatában, 1923-ban kötet formájában is megjelent. (OSZK: Fehér galambok fekete városban / Balogh Béla. - Budapest : Szfinksz, 1923 Budapest : Jókai Ny. - 48 p. ; 15 cm. - (Filmkönyvek)
• A filmben kisebb epizódszerepet alakít Boross Mihály újságíró, aki a film sajtóbemutója után írt a filmről a Világ 1923. március 4-i számában.
• Juhász Gyulát is megihlette a film és egy prológust írt a filmhez:

PROLÓGUS
a Fehér galambok fekete városban című Lóth Ila filmhez

Kedves közönség, fáradt emberek,
Szomjas szivek, ide figyeljetek !
Igaz mesét mond nektek ma a film,
Mely száguld vágyak, álmok szárnyain,
Igaz mesét mond és magyar mesét,
Sőt pestit és mait: a szürkeség,
A nyomor és gond városába visz,
Hol megterem a szív virága is.
Igaz, hogy sokszor feketére fest,
De szép s jó is tud lenni Budapest.
Fekete város ormai felett
Fehér galambok is keringenek,
Lemondó jóság, mely tűr csendesen,
Hűséges és győzelmes szerelem.
Mert magatokról szól ez a mese,
Hétköznapunkról, amely fekete.
És reményünkről, amely hófehér,
Mert lesz még egyszer szőlő, lágy kenyér.
A szent magyar szegénység ünnepe
Éljő s valóra válik a mese!
Most könny pereg még, míg a film pereg.
De várjatok hittel s reméljetek.
És addig is, míg álom nyit s virág,
Fogadjátok jó szívvel Lóth Ilát!

Galéria

Vélemények

Boross Mihály: Fehér galambok fekete városban. (Sajtóbemutató 1923. március 3.) Közel kétesztendős szinte reménytelen stagnálás után újra szóhoz jutott a magyar filmgyártás. Most arait két éve, hogy Balogh Béla megrendezhette az utolsó filmet, amely után megállt a gép, a művészek külföldre széledtek, úgy látszott, hogy Magyarországon örökre megszűnt a filmművészet Csak egy 1 ember hitt és töretlen energiával várt, hogy újra foroghasson a felvevőgép, Balogh Béla. ö nem ment külföldre, itthon maradt, átszenvedte a tétlenségre való kárhoztatás minden keservét, remélt, és íme, mintha tisztulnának a filmgyártásra boruló sötét fellegek. A tőke, mintha belátná, hogy igenis érdemes magyar filmet gyártani, megtalálta a szinte remeteként élő rendezőt, Balogh Bélát, s íme itt van a magyar film renaissancea. Balogh Béla filmje a ma korrajza. A küzdő, nem csüggedő erőnek és tehetségnek édes-bús története, szinte mindennapos eseménye és úgy látszik, mintha a rendező a maga elmúlt két esztendejéből is adott volna lelki ízelítőt. Korkép, amelyből filmen még nem is láttunk hasonlót, színmagyar élet de meg van a világparitása, mert a háború utáni hihetetlen gazdasági leromlás az egész világon egyforma kultúr-nyomort eredményezett. Ilyen rajzot eddig csak regényekben és színdarabokban láttunk, most megkaptuk filmen olyan tökéletes kiállításban, olyan művészi megjátszásban, hogy némi büszkeséggel nevezhetjük Balogh Béla filmjét — világfilmnek. A város romlottságában, mint a fehér galamb a karvalyok között, húzódik meg a családi boldogság, a nyomorban és szenvedésben is hűen megőrzött tiszta családi élet Ezt az egyszerű kis történetet éli végig a filmen Lóth Ila, Muzsnay Bella, Czartoriszky Magda, Sípos Piri, Berky Mária, Vándory Gusztáv, Mészáros Béla, Sarkadi Aladár, Vágó Béla, Margittay Gyula, Abonyi Géza, szóval, a magyar filmművészek legjobbjai. A rendezői munkáról úgy fognak beszélni, mint legutóbb a nagy amerikai rendezőről, Griffith-ről beszéltek, és a mai bemutatón, — ami elég szokatlan dolog volt, —, még nyíltszíni tapsot is kaptak a szereplők, ünneplés volt egyvégben ma délelőtt, és ez egyformán szólt a szereplőknek, a rendezőknek, de még azoknak is, akik lehetővé tették, hogy végre megszülethetett egy új, magyar film, amelynek fotográfiájáért még külön dicséret illeti Nagy Dezsőt, a legjobb magyar operateurt.. (Világ, 1923. március 4.)

„A felvételek szépek, a felírások elsőrangúak. A meséje kerek. Az életünkből vett kínos kérdés: a megélhetés aktuális problémája. Bizonyság ez a film arra, hogy nem szükséges exotikus tájakra menni témáért, mert a legszebb témák itt fekszenek előttünk. És Balogh Béla lehajolt a földön fekvő témáért és felvette a legaktuálisabbat, a legfájdalmasabbat: a kultúrnyomort. Meglátszik a film minden egyes jelenetén, hogy nagy szeretettel, sok megértéssel és nagy művészi érzékkel kezelte az író ezt a témát. Örömmel állapítjuk meg a film meleg sikerét, annál is inkább, mert minden közreműködője magyar.” (Pesti Napló, 1923. március 4.)

"Ha egyetlen hatalmas felajánlássá fűznénk össze azt a sok cikket, verset, novellát, amelyet az utóbbi évek megpróbáltatásai váltották ki az írókból, akkor sem kaphatnánk megrázóbb erejű, szívekbe markolóbb drámai képet, mint amilyent Balogh Béla új filmje perget le előttünk. A szerző elvisz bennünket sétára a nagy, fekete városba, keresni az ódon régi házakat, amelyeknek ablakpárkányaira még feliér galambok szállnak és ahol az ablakok mögött mint a muzsikáló órák halk zenéje él még a maga hófehér tisztaságában a szerelem. Látjuk a tudóst, aki minden nélkülözése mellett is épen tartja romlatlan, gyermekien rajongó lelkét, látjuk sorra, mind a jó embereket, akik visszaadják a jóba vetett hitünket. Ez a filmköltemény mély költői szépségével és művészi eszközeivel minden nemes egyszerűsége mellett is föléje lendül a lármás külföldi attrakcióknak és irodalmi, etikai szempontból sokszorosan túlszárnyalja azokat. A rendezése finom és eleven lüktetésű, színészi szempontból pedig a legkiválóbbat nyújtja, amit jól éreztek a szereplő művészek, Lóth Ila, Muzsnay Bella, Vándori, Mészáros, Sarkadi stb., akik mind, mind siettek az első hirre, hogy újra éled a magyar film, haza, otthagyva aranyvalutát és minden egyebet, hogy diadalra juttassák az újraéledő magyar filmgyártást. A Corvin-Színház, hogy méltó keretbe foglalja a magyar világfilm ezen renaissanszát, minden, előadásán személyes fellépésre kérte fel Lóth llát, aki Forró Pál ezen alkalomra írt hangulatos prológját fogja kizárólagosan a Corvin-Szinházban előadni." (Az Ujság, 1923. április 6.)

„Ha egy csodás tehetségű festőművész minden színt a palettára rak, akkor sem tud olyan képet alkotni a mai élet nagy nyomorúságáról és apró örömeiről, mint amilyen képet Balogh Béla tár elénk a „Fehér galambok fekete városban" című fllmjében. Nem ment exotikus vidékekre témáért, hanem lehajolt a pesti kövezetre, felvett onnan néhány vonagló szivet és ezeket tette elébünk: Nézzétek meg ezeket a szíveket és olvassátok — magatokat. Minden szereplőben magára ismerhet valaki, mert rólunk beszél ez a film szomorú és fájdalmas mosolygású történeket. Nem új ez a történet, mindnyájan ismerjük, csak nem mertük eddig bevallani. Kultúrmissziót óhajtott teljesíteni a Mozgókép-Otthon igazgatósága, mikor a feléledő magyar filmgyártásnak ezt az első termékét műsorára tűzte, de csábította erre még a film abszolút művészi értéke és az az akaratlan propaganda, amely minden jelenetéből kiharsan. Éreznünk és látnunk kell, mikor ezt a filmet nézzük, hogy a szerencsétlen Trianon juttatta a magyar középosztályt abba a nyomorba, amelyben most tengődik. Balogh Béia sikeréből méltán kérhetnek részt a főszereplők is. Az egész lelküket és az egész művészetüket vitték bele a szerepeikbe. Lóth IIa, Muzsnay Bella és Vándory Gusztáv olyan alakításokat produkálnak ebben a filmben, amelyek előtt zászlót kell hajtani a legszigorúbb kritikusnak is." (Pesti Napló, 1923. április 6.)

„A film meséje : egyszerű, halk, szívbe markoló. Olyan mint egy halk mese, a mi nyomorúságunknak, a középosztály pusztulásának emberi szívvel megérzett fájdalmas tragédiája. A tudós, aki nem tud egy pár cipőt venni a feleségének és akinek nem telik karácsonyfára. És ebben a borzalmas összeomlásban, amely mindent felforgatott, csak egy marad meg tisztán és drágán: a becsületük, a gyengédségük. a szent türelmük és lemondásuk. Balogh Béla egészen modern játékfilmet irt, került minden lármás hatást, az érzésekhez a belátáshoz, a nemes emberi indulatokhoz kívánt szólni. És mert becsületes, művészeszközökkel akarta ezt megvalósítani, célját is érte. A bemutatón nem maradt szem szárazon és nemcsak az egyes képeket tapsolták meg, hanem még az egyes feliratokat is. Mintha a nézőtéren összegyűlt valamennyi szenvedő ember jajkiáltása sikoltana ki a képből, mintha Balogh mindnyájunk helyett hangot adott volna elfojtott keserűségünknek, szemérmes nyomorúságunknak. Ritkán láttam művészi alkotást, amely egy szociális kérdést ennyi nemes önmérsékléssel és mégis hatásosan tudott volna feltárni. Bizonyára sokan lesznek, akik azt fogják mondani, hogy Balogh Griffith iskoláját követi. Én ezt tagadom. Mert, ha művészi hitvallásuk és felfogásuk hasonló is, Balogh annyira egyéni és olyan tökéletesen magyar, hogy művészetét lezárt, egészen egyéni megnyilatkozásnak kell tekintenünk, Balogh is, mint Griffith, csupán kifejezője annak az új művészi iránynak, amely végre ráeszmélt arra, hogy a film mégsem pannoráma, hanem mindenekfölött művészi célt szolgál. (Színházi Élet, 1923/11.)

"És ma, 1923-ban akadt mégis egy férfi. Balogh Béla, aki a pesti kávéházak örökké légvárakat épitő világából hallatlan energiával ki tudott törni az épitő munka nehéz realizmusába és elkészítette a Fehér galambok fekete városban című költői szépségekben gazdag filmdrámát. Valami nemes patina, előkelőség jellemzi ezt a filmet. Nincsen rajta az a drágakövektől és aranysujtásoktól hímes köntös, amelyet dúsgazdag amerikai és német testvérei hordanak, de van benne valami más, ami egyszerre azok fölé lendíti: magyar szív, magyar zsenialitás, magyar levegő!"(Színházi Élet, 1923/15)