A SENKI FIA

Tartalom

A Hotel Simplon előtt vagyunk. Itt találkozik a kalandos múltú Alex, a senki fia, egyik régi cimborájával, aki ez idő szerint az előkelő szálloda pincére s éppen azon tanakodik menyasszonyával, miképpen tudná magát szabaddá tenni az eljegyzés napjára. A mindenhez értő Alex szívesen áll rendelkezésére barátjának s vállalja helyette a szolgálatot. Leveti a sofőr kabátot s magára ölti a pincér elegáns frakkját. Bekerülve a fényes étterembe, az első pillanatban megint egy barátjával, Walden Henrik báróval hozza össze a véletlen, akivel évekkel ezelőtt Texasban ismerkedett meg. Ez szomorúan panaszolja Alexnek, hogy kimondhatatlanul szerelmes a közeli asztalnál ülő Saxenhauer kefekirály leányába, Elizbe, a felfuvalkodott milliomos apa azonban hallani sem akar erről a házasságról s egyetlen gyermekének arisztokrata udvarlót hajszolt fel, az ostoba kis Segner gróf személyében. A két jó barát különös módon akarja megleckéztetni a gőgös kefekirályt. Az újságokat éppen most járja be a hír az exotikus albán királyfiról, Mirkó hercegről, aki jelenleg oroszlánvadászatra Saharába utazott. Az összes lapok azonban fenntartással közlik ezt a hírt, mert a kalandvágyó hercegről, aki minden hónapban a világ másik táján bukkan fel, már sok hamis hír került forgalomba. Alex úgy gondolkodik, hogy a grófocskát csak egy vérbeli herceg ütheti ki a nyeregből, ezért ő fogja Saxenhaueréknek eljátszani a titokzatos Mirkó herceget. Átöltözik tehát: fezt tesz a fejére, rendjelekkel ékesíti a mellét s miután előzetesen bejelentette érkezését a Hotel Simplonnak, fejedelmi grandezzával lép be a szálló halljába mindenki örömteli köszöntő hódolata közepette Itt mint régi ismerősét üdvözli cimboráját, Walden Henrik bárót, aki bemutatja a főúri vendégnek a Saxenhauer famíliát. A kezdet tehát kitűnően sikerült. A magas személyiséggel történt megismerkedés rendkívüli boldogsággal tölti el a kefekirály büszke önérzetét, s első dolga az, hogy kastélyába hívja meg őt. Nagy ünnepséggel megy végbe a díszes bevonulás. Deputáció, zenekar, fehérruhás leányok, virágözön, diadalkapu és egyéb pompás külsőségek fogadják a herceget, aki megérkezésétől kezdve Eliz állandó partnerévé szegődik. A hosszas együttlét, a tavasz, a kölcsönös szimpátia csakhamar szerelemmé fejlődik a fiatalok között, amit a leány szülei jóleső megelégedettséggel vesznek tudomásul. A milliomos másnap egy garden-partit rendez a herceg tiszteletére. Klasszikus tánc a szabadban és más efféle pazar attrakció szórakoztatja az előkelő meghívott vendégsereget. Az embereket azonban főleg Mirkó herceg magas jelenléte érdekli és az a körülmény, hogy a legendás albán királyfi kitartó hévvel udvarol a Saxenhauer-leánynak. Henrik, aki mindeddig szó nélkül nézte, mit művel Alex, most már látva, hogy az ügy egészen komoly fordulatot vesz, kérdőre vonja őt. Véget akar vetni a komédiának, különben örökre elveszíti azt, aki miatt ebbe a hazug játékba belekeveredett. Bár annak idején megígérte, hogy sohasem fogja elárulni barátja kilétét, most távozásra szólítja fel őt, különben leleplezi. Alex azonban, aki közben halálosan megszerette Elizt, hallani sem akar erről. Henrik kétségbeesésében a végső fegyverhez nyúl: szűk családi körben kijelenti, hogy Mirkó herceg közönséges szélhámos, aki senki más, mint a Simplon-szálló pincére. A megdöbbenés leírhatatlan, különösen amikor a pincéri herceg, megerősítve barátja szavait, a következőket jelenti ki flegmatikus nyugalommal a megrémült Saxenhauer-család előtt: „Ne haragudjanak rám, amiért kibújtam a pincér libériából, hogy annak a fenséges személynek a ruháit öltsem magamra, aki szerencsés volt megnyerni az önök rokonszenvét" A milliomos apa a rendőrségre akar telefonálni, hogy letartóztassa a csalót Környezetének csak nehezen sikerül őt meggyőzni arról, hogy semmiesetre sem szabad botrányt csinálni ennyi vendég előtt, hiszen az egész világ kacagna ezen a blamázson. A látszatot tehát meg kell őrizni. Az eset tanúi úgy tesznek, mintha semmi sem történt volna, s a pincéri herceg fejedelmien fölényes cerclejével ért véget a külsőségeiben fényesen sikerült, alapjában véve szégyenletes kudarcot rejtegető estély. Másnap Saxenhauer különféle fortéllyal próbálja távozásra bírni az álherceget. Először dühösen és gorombán, majd szép szóval és ígéretekkel. Mindhiába. Mirkó herceg kijelenti, hogy nem megy el. A haragos kis Elizt igyekszik megbékíteni. Hiszen, ha kalandor lenne, vagy gazember, aki mindent kockára tesz, hogy a leány közelébe juthasson, akkor is van egy mentsége, az, hogy őszintén szereti őt. A legnagyobb kétségbeesés és tehetetlenség közepette azután megérkezik az albán nagykövet s igy üdvözli Mirkó herceget: „Megkaptam fenséged táviratát és örömmel jelenthetem, hogy Őfelségének legkegyelmesebben beleegyezni méltóztatott fenségednek Saxenhauer Eliz kisasszonnyal való házasságába." Mindenki csodálkozó, néma tekintettel fogadja a váratlan kijelentést. Csak Mirkó herceg magyarázata után derülnek fel az ijedt arcok. A fantasztikus királyfi leleplezi önmagát, hogy ő tényleg Mirkó albán herceg, aki távol a királyi tróntól akarta megismerni az életet, hogy milyen az a valóságban s ennek a kalandvágynak köszönheti a boldogságát . . .” (Mozihét, 1917/42)

Galéria

Vélemények

„A leggazdagabb és legjobban felszerelt magyar filmgyárak egyikének, a Phönix-nek érdeméül kell feljegyeznünk, hogy sikerült neki az első igazi magyar filmjátékot megcsinálnia. „A senki fia" című négyfelvonásos bohó szerelmi játék ez a mozgófénykép, amely ezen a héten kerül bemutatásra a Royal-Apollóban. Téma, rendezés, fordulatok, kiállítás, színészi megjátszás: kiválóan, szinte példátlanul jók ezen a filmen. Akiknek módjukban lesz megtekinteni „A senki fiá"-t, azok egy felejthetetlenül kedves emlékkel s a fejlődő magyar mozgófényképezés iránti fokozott szeretetükkel a szívükben fognak távozni a film lepergése után. Ez a vígjáték: szellemes ötleteivel, finoman derűs helyzeteivel, kellemes, vidám hangulatával, a közreműködők természetes, előkelő és temperáltan kedélyes, jóízű és mulattató játékával: megérdemelt hatást fog elérni a publikum minden rétegében.” (Mozihét, 1917/42) 

„A senki fia cimü négyfelvonásos szerelmi játék ez a mozgófénykép, amely ezen a héten került bemutatásra a Royal-Apolloban. Téma, rendezés, fordulatok, kiállítás, színészi megjátszás: kiválóan, szinte példátlanul jók ezen a filmen. Akiknek módjukban állott megtekinteni „A senki fiá"-t, azok egy felejthetetlenül kedves emlékkel s a fejlődő magyar mozgófényképezés iránti fokozott szeretetükkel a szívükben távoztak a film lepergése után. Ez a vígjáték: szellemes ötleteivel, finoman derűs helyzeteivel, kellemes, vidám hangulatával, a közreműködők természetes, előkelő és temperában kedélyes, jóízű és mulattató játékával : megérdemelt hatást ért el a publikum minden rétegében.” (Mozihét, 1917/43)

"A senki fia a szó igazi értelmében sikerült, jóízű. decens vígjáték, eleven, ötletes fordulatokkal, finom és mutattató színészi alakításokkal. A színészek művészetüknek teljes fegyverzetében állottak a szerző, a rendező és a gyár rendelkezésére és a közönség az összes tényezők összhangzásba jutásából kapott egy olyan előadást, a melynek megtekintése után úgy érezheti magát, mintha a legjobb színházból lépne ki egy nagyszerű bohózatnak, vagy vígjátéknak a végigélvezése után. Csortos Gyula a címszerepben egyéni művészetének valamennyi értétét kidomborítja. Nagy haladást mutatott a filmalakitás terén. Gyárfás Dezső elevenebb, mint a színpadon, arcmimikája, mozgása és rutinja a moziszínészet világnagyságai közé állítják. Harsogó kacagás kísérte játékát s a darab hatalmas sikerét elsősorban ő biztosította, Haraszthy Herminnek csak a hangja, beszéde hiányzik, hogy éppen úgy élvezhessük játékát, mint a színpadon. Lenkeffy Ica bájos és kedves, Lajthay Károly új csillag a filmjátszásban." (Budapesti Hírlap, 1917. október 23.)

„A gyár rendezője Kertész Mihály, aki évek óta csak a filmnek él. De nem hiába. Amit most produkál: az kifogástalan. Elsőrangú filmrendező, tudatos, erős kezű, finom, s ha kell kápráztató, minden sikerül, amit csinál. Van egy kerti ünnepély a „Senki fia” című filmen, amelyet utolérhetetlen szépséggel rendezett.” (Színházi Élet, 1917/35)