„99”

Tartalom

Charley Leyton, egy előkelő angol gentleman richmondi birtokáról bekocsikázik Londonba. Leszáll az est, a kocsis a hegyek között eltéveszti az utat, s Leyton kénytelen egy útszéli csapszékben éjszakázni. Teát rendel, és az asztalhoz ül. Mikor ajkához emeli a csészét, az éjszakai csendben lövöldözés zaja hallatszik, majd nyílik az ajtó, s beesik rajta egy zilált hajú, rendetlen ruházatú fiatalember, revolverrel a kezében. Öltözéke elegánsnak látszik, de így sárosan, csapzottan úgy néz ki, mint aki a halál elől menekült, s útközben embert kellett ölnie.  A fiatalember elteszi gyilkos szerszámát, s arcán ironikus mosollyal telepszik le a tűzhely mellé. Másnap reggel, mikor Leyton felébred, a fiatalember már nincs ott, csak egy névjegyet hagyott hátra. „Bocsánat, amiért megzavartam önt, és hálás köszönet, amiért szívesen fogadott: Rayn.” Hetekkel később egy éjszaka Londonban Leyton gyalogosan megy haza a klubból.  Hirtelen lárma üti meg a fülét, segélykiáltást hall a mellékutcából. Lövések, zűrzavar. Leyton befordul a sikátorba, és szembetalálja magát azzal az emberrel, akivel az útszéli fogadóban találkozott.  A fiatalember a legnagyobb nyugalommal néz szembe vele, majd tovább megy. A megdöbbent Leyton egy névjegyet talál a földön: „Ma éjjel pont 12 órakor! Lowdan street! Vigyázz!” Aláírás: Green.  Másnap Leyton a Fashionable klubban ül   előkelő barátai társaságában. Az egyik Cambrian gróf, a titkos tanács elnöke, a másik lord Seymour, a felsőház tagja, a harmadik Milton Ramie, udvari orvos. Leyton a klub egyik vendégében felismeri a titokzatos idegent. Meglepetten érdeklődik kiléte után, és megtudja, hogy az állítólagos Mr. Ford, az oxfordi polgármester fia, Rayn Green Ford.  Elbeszéli a társaságnak a két furcsa éjszakai kalandját, s ezekkel a szavakkal fejezi be a rejtelmes történetet. „Ha London közelében és Londonban banditák garázdálkodnak, ezt még meg tudom érteni, De hogy ezt a banditát…” – ebben a szempillantásban a társasághoz lép az ismeretlen, és cinikusan fejezi be Leyton mondatát: „… de hogy ezt a banditát nem bírják elfogni, ez jellemzi az angol rendőrséget.” Az ismeretlen udvariasan bemutatkozik – Hardy Maxwell vagyok, attasé az amerikai követségen.” Meghajtja magát, és hideg nyugalommal folytatja: „Nálunk Amerikában az ilyen haramiák három nap alatt hurokra kerülnek. Az angol rendőr azonban a világ legudvariasabb rendőre, még a gonosztevőkkel szemben is udvariaskodik, futni hagyja őket.” A társaságot sérti a bántó kritika. Cambrian felpattan, és fogadást ajánl: "Tízezer fontot teszek egy ellen, hogy a londoni rendőrség négy hét alatt a legravaszabb bűnöst is nyakon csípi!" Seymour szintén csatlakozik a fogadáshoz. Erre aztán Maxwell kijelenti: „All right! Tartom a fogadást!” A megállapodásukat írásba foglalják, eszerint Hardy Maxwell kötelezi magát egy bűntett végrehajtására és arra, hogy a londoni rendőrség 30 napon belül nem fogja el. Ha a fogadást megnyeri Cambrian gróf és lord Seymour 10-10000 fontot fizetnek neki.  Az angol urak csak azért mentek bele a játékba, hogy leleplezzék, és a törvény kezére játsszák a fiatalembert, akiben veszedelmes gonosztevőt sejtenek. Maxwell komolyan veszi a tréfát, kiveszi az óráját, és végtelen nyugodtsággal megállapítja. „Most tíz óra van, a bűntettet két órán belül végre kell hajtani.” A tervezett bűnügy egy rablás, melyet a Cecil-hotelben fog elkövetni, s tárgya egy sárga táska, melyben 20000 font található.  Leyton vállalkozik rá, hogy ő lesz az, akit kirabolnak. Elindul a két ellenfél. Mikor az óra tizenkettőt üt, visszatér a klubba Maxwell. Arca dúlt, kendője véres, s köpenye alól reszketve veszi elő a sárga táskát, s leteszi az asztalra. A három angol dermedten nézi, s Maxwell már indul is „Viszontlátásra harminc nap múlva! – mondja, és elrohan. Cambrian a táskához nyúl, s mikor hozzáér rémülten kapja vissza a kezét: vér! A táska véres, mi történt? Ramie kulccsal nyitja fel a zárat, belenéz: a táska üres. A pénz eltűnt! Másnap aztán olvashatják a bűnügyet az újságokban: „Gyilkosság a Temze-parton. Ma hajnalban egy cirkáló rendőr a woolwici parton egy üres bérkocsit talált. A kocsi ablakai bezúzva, párnái kidobálva. Belseje csupa vér és a vérnyomok a Temze-partig vezetnek. A tettes a kocsiban végzett az áldozatával, és a hullát a folyóba dobta. Minden nyom egy véres zsebkendő, amelybe H.M. monogram van hímezve. A bérkocsi száma „99”. „A három főúr természetesen nem mer a rendőrséghez fordulni, mert bűnrészesnek érzi magát. Mr. Barkert, a híres privátdetektívet bízzák meg, hogy derítsen fényt a rejtélyre, s nyomozza ki a gyilkost. Az izgalmas történet végén azonban egy váratlan fordulatban kiderül, hogy a titokzatos idegen nem más, mint Ward, London legzseniálisabb nyomozó rendőrtisztje, aki miközben megnyeri a fogadást, banditákat fog el, és megtréfálja az önhitt magándetektívet.

Érdekességek

• „Az egyik jelenetnél Gál (a detektív) egy ajtó előtt áll. Gondolkodik, hogy benyisson-e. Fogai között egy háromnegyedrészben elszívott szivar. […] A film következő jelenetét (mikor a detektív belép a szobába) másnap vették fel. A rendező is – Kertész Mihály – Gál is elfelejtették a tegnapot… És a detektív szájában egy hatalmas, még alig hogy rágyujtott, szivarral lép be a szobába.” Képes Mozivilág, 1919/21. 15.p.
• A film tartalmát a bemutató előtt a cég titokban tartotta, mondván, hogy "A történet annyira újszerű és meglepő, hogy azt elárulni, ismertetni annyit jelent, mint megfosztani a közönséget egy valóban nagyszerű kinematográfiai bravúr, percről-percre fejlődő, izguló fordulataitól és derűs befejezésétől." (Mozihét, 1918/35)

Galéria

Vélemények

"A darab témáját R. F. Foster regényéből merítette Siklósi Iván, a Phönix művészeti igazgatója és dramaturgja, aki a szövegkönyvét írta ennek a minden izében sikerült filmjátéknak. Rutin, filmszerűség, irodalom és soksok ötlet a jellemzői ennek a darabnak. Kezdő ötlete, vezetése, bonyodalmai, izgalmai, hangulata és rendkívül frappáns, végső megoldása a cselekménynek egyaránt nagyszerű, sőt zseniálisan véghez vitt munka, ami a szcenírozó Siklósi Ivánnak szolgál igen becses érdeméül. Méltó társa volt a regény filmrevitelében Siklósinak a rendező, Kertész Mihály, aki valóban derekasan teljesítette művészi kötelességeit e filmre kiválóan alkalmas témával szemben. A jól megirt szövegkönyv alapján ő adott a filmnek stílust, perdülést, szint és határozott formát." (Mozihét, 1918/35)

"Idegen levegőben játszódik a négyfelvonásos film, a Themze-parti angol metropolisban. Ott ragyoghatja művészetét Várkonyi Mihály és a magyar művészegyüttes többi tagjai: Réthey Lajos, Balassa Jenő. Lugosi Béla, Szerémy Zoltán, Gál Gyula, Z. Molnár László s kívülük a film kitűnő női szereplője, Kläry Lotto. Láttunk már nem egy idegen művész nagyságot mozgószínházainkban bemutatott filmeken s kettős örömmel néztük ma este a mi művészeink játékát. Megállapíthatjuk, hogy nem kell a szomszédba mennünk, akár komoly, akár komikus szerepek megjátszására idehaza is legelsőrangú művészeket találunk tucatjával. Amit a ma bemutatott filmen a magyar művészgárda nyújtott, maga a legnemesebb művészet s örömteli bizonyítéka hazai filmművészetünk rohamos fejlődésének. Egy színleges gyilkosság a magja a cselekménynek, de oly verisztikus beállításban, hogy a néző az utolsó kép lepergéséig a legbogozottabb bűnügy véres valóságát szemlélheti. Nagyszerű detektív-szerep is ékelődik művészien a darabba. Ezen a poszton Gál Gyula szinte utolérhetetlen ötletességgel ejti ámulatba az embert. Röviden csak annyit, hogy a közönség annyi meglepetést kap ebben a filmben, amennyit alig nyújtott még filmalkotás a mozilátogatóknak. Elismerés illeti a Phönix-filmgyárat; oly gondosan s a technika oly művészi eszközeivel készítette a film legjelentéktelenebb részleteit is. hogy méltán megállja a helyet a leghírnevesebb külföldi gyárak mellett. Mondanunk sem kell, hogy a nézők a legnagyobb elragadtatással fogadták a szenzációs magyar filmet, amely maholnap bizonyára országszerte fog peregni a vásznon.” (Az Ujság, 1918. szeptember 1.)

„A közönség szinte lélegzet visszatartva figyelte a gyorsan pergő, frappáns jeleneteket, amelyek felvonásonként érdekesnél-érdebesebbek voltak és a bűnügyi rejtély, amely egy fogadás lefolyása. csattanós clouval végződött. A rendezés ezúttal is pazarul elegáns volt. Kertész Mihály élénk fantáziával és stílustudással dolgozta fel a hálás anyagot és a közönség számos jelenetet bemutatásakor hangos tetszéssel fogadott.” (Világ, 1918. szeptember 1.)