Szombathy Viktor

Szondy Biri

Szomory Miklós
színész, rendező

Születés: Budapest, 1879. szeptember 18.
Halálozás: Budapest, 1952. december 17.

Szülei: Weisz Benő, Springer Anna
Lakása: Budapest VI. Hajós utca 19. (1952)

Unokatestvére Szomory Dezső író volt, akinek akarata ellenére teljes vagyonát húgával együtt ő örökölte. Jogásznak készült, vágyai a színészpályára sodorták. 1901-ben Szendrey Mihály szerződtette az új kassai színházhoz. 1902-ben már Krecsányi Ignác iskoláját járta. Első szerepe beugrás volt, Taricsot játszotta „Ocskay"-ban. Innen Balla Kálmánhoz Győrbe került. Azután Halasy Bélához, és Deák Péterhez szerződött. 1905-ben Zoltán Jenő a Magyar Színházhoz szerződtette, ahonnan Beöthy László az új Király Színházhoz vitte át, 1907-ben. Ambíciója visszavitte a vidékre, Krecsányihoz, Temesvár-Budára, innen Makó Lajoshoz Szegedre, majd 1908-ban Komjáthy Jánossal ismét Kassára került, 1910-ben Polgár Károly szerződtette. 1911-ben Sziklai Kornél Grand Guignol színházához került. 1912-14-között a Fővárosi Orfeum tagja volt. 1914 július 24-től végig küzdötte a világháborút. 1918 december 1-én szerelt le. 1919-ben a hadviselt katonaszínészek igazgatója lett, Újpesten. Skálája predesztinálta a drámai szerepektől a vígjátéki énekestáncos szerepekig.

Felesége Rosos Gizella színésznő, akitől fia Szomory László színész. Később Péterffy Rozália lett a felesége

Filmszerepei:

  1. A holdkóros (1912)
  2. A víg özvegy (1918)
  3. A gyerekasszony (1921)
  4. Mackó úr kalandjai (1921) - a szigorú apa
  5. Náni (1921, szkeccs)
  6. Székelyvér (1921-22)
  7. A kis Cia katonái (1922, szkeccs) - Salánky Antal huszárezredes, a nagypapa
  8. Sátánkisasszony (1923, szkeccs) - Szaplonczay Bódog

Rendező:

  1. A kis Cia katonái (1922, szkeccs, színpadi részek)
  2. Sátánkisasszony (1923, szkeccs)

Források: Magyar Színházművészerti Lexikon ♦ FamilySearch (halotti) ♦ Világosság, 1947/8. ♦ Rivalda nélkül ♦ Színházi Élet, 1927/9.