Nyárai Antal

Születés: Nagyenyed (ma: Románia), 1868. március 13.

Halálozás: Budapest, 1920. február 27.

Eredeti neve: Eckstein Ármin
Szülei: Eckstein Ignác, Munkácsi Janka
Lakása: Budapest VIII. Mária utca 6. (1904), VII. Erzsébet körút 34. (1920)

Apja gazdag gyáros volt, de tönkrement. Iskolái végzésével beiratkozott a Színiakadémiára, alionnan azonban kicsapták. Ennek ellenére mégis a színipályát választotta élete hivatásául és 1887. decemberében Rozsnyón kezdte meg működését. 1891-ben Zajonghy Elemér társulatának tagja. 1893-tól kezdve játszott Nagybányán, Miskolcon, Pozsonyban, Sopronban, Aradon, Fiuméban, Hódmezővásárhelyen, Nagyváradon. 1898-ban elszerződött a Népszínházhoz, ahol 1902. október 11-én mutatkozott be a Casanovában, miről másnap a »Pesti Híiiap« ezt a kritikát írta; »Nyáray a magyar Girardi. Nemcsak arcvonásaiban és külső megjelenésében, hanem művészi egyéniségében is erősen emlékeztet a híres bécsi színészre. Minden szavában és mozdulatában kiváló intelligencia és ízlés nyilatkozik meg; sohasem keresi az olcsó hatásokat, mindig érdekes és előkelő.«

1907-08-ban a Modern Színház Kabaréhoz szerződött, 1908-ban a Bonbonniére Cabaretben játszott, ahol gyakran egy műsoron belül háromféle szerepkört is betöltött (konferált, játszott, énekelt). „A királyi komédiás”-t – ahogyan Nagy Endre nevezte – az értelem, az intenzív alkotás, a figurális meglátás és a mély intelligencia jellemezte. 1910-11-ben Szegeden működött özv. Makó Lajosné társulatánál. 1913-ban hosszabb ideig vendégszerepelt vidéken és a főváros különbiöző színpadain. 1915-ben Bécsbe hívták. 1917-ben vendégként szerepelt a Király Színházban és az Apolló Kabaréban. 1918. decemberétől a Medgyaszay-Színház tajgja volt, ahonnan 1919. februárjában megvált. Innen kezdve vidéken és Bécsben vendégszerepelt, haláláig, amely otthonában érte. Koporsója felett Vágó Béla, Géczy István, Rittka Ferenc, Magyari Lajos és Zsoldos Andor mondtak gyászbeszédet. Sírkövét Incze Sándor szerkesztő emelte, 1925. november 1-én a Rákoskeresztúri temetőben.

Azok közül a színészek közül való volt, akik bele tudnak feledkezni a szerepükbe, akik egész lelkükkel áttelepülnek a feladatukba. Kicsit el is komédiásodott, de jól illett neki. Az ábrázolásban nem annyira az igazságra, mint inkább a stilizálásra törekedett. Az énekrészek tolmácsolásánál kitűnően bánt melegszínű, hajlékony hangjával. Salis Rudolf sem álmodhatott különb kabaréelőadót nála. Ez a műfaj, amely az önkéntelenséget, a fölszabadítást jelenti a mesterkéltség alól, pompásan vágott az ő egyéniségéhez, aprólékosan részletező művészetéhez. Az operettben utolsó sikereit a Király Színházban a Cigányprímásban és a bécsi Strauss-színházban a Csárdáskirálynőben aratta. A magyar színikritika kötetekre menő írásokat szentelt Nyárainak. Benne legszerencsésebb találkozásban jutott a színészi értelem, az intenzív alkotni tudás, a figurális meglátás és egy nagy, mély emberi intelligencia, ami csak a legínagyobbakat jellemzi. Általában a mostani kifejlődött költői generációnak ideálja volt Nyárai. Mint ember közvetlen és megnyerő volt. Nem volt irigy, örült a kollégái sikerének és ötlettel, tanáccsal szívesen támogatta a fiatalabb színésznemzedéket. Pénzre, gazdagságra sohasem vágyott, nem is volt soha tele a tárcája, mint más, reálisabban gondolkozó népszerű színészeknek. A béke boldog éveiben hajnalig is elüldögélt a kedvenc kávéházában, a művészetről beszélt ós nézte a csillagos eget. Ha egy kis szellő fújt, aggódva gyűrte fel a kabátja gallérját, —mert mindig a hangszálait féltette, büszke volt rá, hogy ő az egyetlen magyar komikus, akinek szép és meleg hangja is van. Különös tragikuma, hogy nagy óvatossága mellett, — amellyel magára, az egészségére vigyázott — éppen az 1920-as évben dühöngő spanyoljárvány áldozata lett.

Felesége Bíró Anna színésznő volt, akit 1904. augusztus 11-én vett feleségül.

Filmszerepei: