Nádas Sándor | rendező |
Anton Pavlovics Csehov | író (A bosszú, Egy kedves ismerős, Műalkotás c. novellák) |
Nádas Sándor | forgatókönyv |
Gellért Lajos | |
Carmen Cartellieri | |
Paulay Erzsi |
Fröhlich János | producer |
Fodor Aladár | producer |
Kino-Riport | gyártó cég |
Kino-Riport | forgalmazó cég |
1916. augusztus 23. (Uránia) | sajtóbemutató |
Némafilm (35 mm), eredeti hossza | 1300 méter |
A bosszú | 500 méter |
Egy ismerős | 300 méter |
Botrányos műremek | 500 méter |
A film kópiája nem maradt fenn, az adatok az alábbi forrásokból származnak:
A bosszú: Lev Szavvics Turmanov átlagpolgár, szerény tőke, ifjú hitves, és alaposan kopaszodó fej tulajdonosa, a nevenapját ünneplő barátjánál kártyázik. Tekintélyes veszteség után a büfében iszogatva a felesége hangjára lesz figyelmes. Az asszonyka, ki egy napot se bír ki, hogy valami regényt ne szőjön, most éppen Gyegtyarjovval enyeleg. A városi park márványvázáját jelölik ki szerelmes leveleik rejtekhelyéül. A férj nem csinál jelenetet, csak magában füstölög az asszony újabb flörtje miatt. Bosszún töri a fejét. Zsaroló levelet írt Dunilov kereskedőnek, melyben kéri, hogy tegyen kétszáz rubelt a márványvázába, különben levegőbe repül az üzlete. Azt reméli, a kereskedő feljelentést tesz és a rendőrök lefülelik majd a vázában kotorászó Gyegtyarjovot. A kereskedő azonban gyáva, és inkább fizet, így Gyegtyarjov vállvonogatva zsebre vágja a vázában talált kétszáz rubelt. Fennhangon mondja: - Merci!- és fütyörészve távozik.
Egy ismerős (Egy kedves ismerős):A fiatal kishivatalnok a korcsolyapálya mellett egy csinos kis nőnek udvarolgat szerelmesen. Szpevszip, a hivatal “mindenes embere” éppen arra jár. Nemzetes úrnak titulálva, nyájasan szólítja meg a fiatalembert, majd együttérzést mímelve, sajnálkozva meséli el a lánynak a “nemzetes úr” hivatalbeli kudarcait: – Egyetlenegy aktát sem tud értelmesen megfogalmazni… Mindent elront! No aztán kap is érte. A kegyelmes úr majd megeszi. Ki akarja vágni… Én pedig sajnálom. A nemzetes úr olyan jó ember… – A lejáratott fiatalember mérgében fuldokolva zavarja el a “kedves ismerőst”.
Botrányos műremek (A műalkotás): A bronztárgykereskedő Szmirnovné fia, Szasa egy régi, értékes bronztárgyat visz hálaajándékul az orvosának, egy művészien kidolgozott karos gyertyatartót, melyen két Éva-kosztümös, kacéran mosolygó nőalak tartja a kandeláber karjait. Az orvos zavarba jön a nem egészen szalonképes tárgy láttán. Próbálja visszautasítani az ajándékot, arra hivatkozva, hogy nála gyerekek szaladgálnak, hölgyek is megfordulnak. Szasa azonban hajthatatlan, sőt azon kesereg, hogy nincs meg a gyertyatartó párja. Távozása után az orvos azon töri a fejét, hogy miképp szabaduljon meg az ízléstelen tárgytól. Végül ügyvéd barátja jut eszébe, akinek eddig nem tudta honorálni fáradozásait, s aki ráadásul agglegény. Az ügyvédnek nagyon tetszik a gyertyatartó, ám elfogadni ő sem akarja, mert fél, hogy mit szól majd az anyja és a kliensek. Az orvos lesöpri érveit, s a szobor ott marad. Az ügyvéd nagy gondban van, de végül kisüti, hogy színész barátjának ajándékozza tovább a holmit. Tervét meg is valósítja. A gyertyatartó óriási sikert arat a színházban, minden színész és színésznő megcsodálja. Ám a színész sem tudja hazavinni bérelt lakásába, ahová hölgyek is járnak. Végül fodrásza tanácsára eladja a bronztárgyakkal kereskedő Szmirnovnénak. Másnap Szasa boldog arccal ront be orvosa rendelőjébe, s lelkesen újságolja: – Doktor úr! Képzelje el, micsoda öröm ért! Szerencséjére sikerült megszereznünk a kandeláber párját! – és remegő hálával teszi le a kandelábert az elképedt orvos elé.
(A tartalomleírások a novella alapján készültek.)
A Kino-Riport Mozihét 1916/31 számában megjelent hírdetésében mindhárom novella adaptáció szerepel. A Kino-Riport háromnapos bemutatójáról beszámoló cikkben azonban csak egy Csehov novellából készült filmről számolnak be. A két másik novella filmváltozatáról nem esik szó: „Ezt követte A bosszú című bizartémájú történet, amelyet Nádas Sándor egy Csehov novellából szcenírozott filmre. A rendezés újszerű munkáját is ő végezte, még pedig hozzáértéssel. A film kitűnő vígjáték stílusban van rendezve és játszva. A főpróba közönsége állandó kacagással kísérte a szereplők ügyes játékát, amellyel a rendező felfogását tolmácsolták.” (Mozihét, 1916/35)