Deésy Alfréd | rendező |
Balla Ignác | forgatókönyvíró |
Újhelyi Nándor | forgatókönyvíró |
Olt Arisztid (=Lugosi Béla) | Paul Bertram, hegedűművész |
Peterdy Klára | Sylvia, a felesége |
Barta Irén | Bertramék kislánya |
Kornay Richárd | Ström Tivadar vizsgálóbíró |
Lajthay Károly | Izau, zongoraművész |
ifj. Hatvani Károly | Ström Károly, a vizsgálóbíró fia |
Geiger Richárd | producer |
Rákosi Tibor | producer |
gyártó cég | |
Star Filmgyár és Filmkereskedelmi Rt. | forgalmazó cég |
1918. február 27. (Corso) | sajtóbemutató |
1918. március 6. (Corso) | sajtóbemutató |
1918. április 8. (Corso) | bemutató |
1918. december 27. (Bécs) | bemutató |
99/1920 | cenzúrahatározat |
Némafilm, 35 mm-es, 4 felvonásos, hossza a 99/1920 számú O.M.B. határozat szerint 1390 méter.
Bertram hegedűművész boldogan él szép fiatal feleségével, Sylviával és kislányával. Barátja, Izau zongoraművész beleszeret az szép asszonyba, és éjszakának idején belopózik a hálószobájába, hogy szerelmet raboljon tőle. Bertram kislánya felriad álmából és megmenti édesanyját az orvtámadástól. A férj egy hatalmas sziklacsúcs ormára csalja, és párbajra kényszeríti a támadót. Izau a megadott jel előtt lő, de célt téveszt. Bertram lövése viszont halálra sebzi Izaut, aki lezuhan a mélybe, és felismerhetetlenségig összeroncsolódik. Bertram, aki azt hiszi, hogy felesége hűtlen lett hozzá, elcseréli áldozatának iratait a magáéval, és elbujdosik. A rendőrség őt véli halottnak, és Izau után nyomoz. Bertram egy kis erdei lakban hegedűoktatásból tengeti életét. Egyetlen emléke, Sylvia arcképe lesz az árulója. Letartóztatják, és börtönbe zárják. Cellájában eljátssza azt a nászdalt, melyet az esküvőjére komponált. Az asszony éppen a vizsgálóbírónál van, és felismeri a rég hallott bűvös melódiát, és akkor döbben rá, hogy nem Izau, hanem a férje szenved a börtönben. Tisztázódik a helyzet. Bertramot felmentik. Az egymásra talált pár elutazik oda, ahol egykor oly boldogan töltötték a mézesheteiket. (Forrás: Mozihét, 1918/14)
„A Színházi Élet egy fotográfiát mutat most be a darabból. A kép azt a jelenetet ábrázolja, amikor a gyilkos Bertram hegedűművész bánatában elrejtőzik a világ elől. Egy kis folyondárral befuttatott erdei lakba költözik s hegedű órák adásával tengeti életét. Felesége hűséges gyásszal adózik a halottnak hitt férje emlékének s amikor egy véletlen folytán megpillantja Bertramot, azt hiszi, hogy ő férjének gyilkosa A kép fotográfiai tisztasága oly meglepően művészi, hogy szinte élnek és mozognak benne az alakok. Pedig ennek a képnek szépsége csak elenyésző csekélység a többi jelenet hatásához képest A tóparti jelenet, amikor a fiatal, alig egy napos házasok a tó partján hancúroznak s Bertram eljátssza nászdalát ifjú arájának, Izau zongoraművész orvtámadása, s azután a halálos párbaj, amely egy égig emelkedő, hatalmas sziklacsúcs ormán játszódik le s végül a börtönjelenet, amikor Bertram eljátssza újból régi boldogsága tűnő emlékét, a nászdalt s Bertramné rájön, hogy férje az, akit ő juttatott börtönbe, oly megkapóan drámai, hogy a közönség visszafojtott lélekzettel lesi a mindvégig izgalmas drámai cselekmény lefolyását.
A darab kiállítása és rendezése hatalmas munkát rótt Deésy Alfréd főrendezőre, aki ötletes bravúrral oldotta meg a helyszíni felvételek megválasztásának nehéz kérdését is. Kiválasztotta a pilisi hegység egy alig ismert vadregényes festői tájékát s azután kiszemelte a Balaton partjának egy olyan nyúlványát, amely látványosság szempontjából is elsőrendű fotográfiái attrakció.” (Színházi Élet, 1918/15)
„Amikor ez a film, a Nászdal, még csak a főpróba közönsége előtt került vászonra, már akkor is az volt az általános vélemény, hogy a Star önmagát multa felül. Már akkor úgy beszéltek a Nászdal-ról, hogy az kitűnően megkonstruált sujetje, bámulatosan szép kiállítása, ötletes rendezése révén magasan felülemelkedik a rendes átlagon, hogy fotográfiái bravúrosak s az egyes jelenetek drámai mélysége és színes fordulata teljesen lebilincseli a közönség figyelmét.” (Pesti Hírlap, 1918. április 7.)
„A Star darabjai eddig is arról voltak nevezetesek, hogy látványosságba illő kiállításukkal nem veheti fel senki a versenyt; de amit a Star ebben a darabban nyújtott, az felülmúl minden várakozást. Olyan ez a kép, mint egy színes, varázslatos meseköltemény. Tele költői szépségekkel, napsugárral és izzó drámával. Az a jelenet például, amely Bertram hegedűművész feleségének intim hálószobájában játszódik le, annyira lebilincseli a közönség figyelmét, hogy szinte visszafojtott lélekzettel lesi mindenki az izgalmas cselekmény lefolyását.” (Pesti Napló, 1918. április 9.)