Tartalom
A fiatalasszony tücsköt-bogarat összevásárol, amit az anyós vagy a barátnői ajánlanak, konyhájára pedig egy falusi asszonynak öltözött városi suszter feleségétől vásárol hamisított tejfelt, lisztet, zsírt és egyebekét. Mire azonban ebédelésre kerül sor, kiderül, hogy a gipszből és záptojásból készült palacsinta még akkor is ehetetlen, ha csirizben sütik ropogósra. A férj végül rendet teremt és a feketén szerzett lisztet, palacsintát az anyóssal együtt kidobja. A feleség pedig szentül megfogadja, hogy többé feketén nem vásárol.
Jelenet a filmből:
"Misoga László egy cipészt alakít, aki többek között ráüt kalapáccsal egy zugban vásárolt 'valódi' bőrtalpra, amely ezer darabra törik szét." (Mozi újság, 1943/11.)
Vélemények
A második világháború új élményekkel, érdekességekkel, de nem kis részben kellemetlenségekkel tűzdelte tele életünket. Ha majd egyszer erről az időről is mesélünk, senki sem fog mulatni a gombamódra szaporodó »műrostos« és »fekete« vicceken, ma azonban valóban benne élünk ebben a »fekete« világban. Itt nemcsak elsötétített utcákra gondolunk, hanem a homályba burkolt mellékutcák csinálnak karikatúrát, főleg a nagyvárosi emberből.
A tanya élete nem sokát változott, a városi ember azonban naponkint találkozik olyan problémákkal, melyeknek megoldását a feketén vásárolt érféktelen holmik gyűjtésében látja. Mintha talán édesebb volna a feketén szerzett holmi,- akárcsak a tiltott csók. A titkolózás azonban nevetségessé tesz, mihely kiderül az igazság. A nevetségesség hatóerejét fogja szekerébe a Reiber Film »Fekete leves« c. produkciója, mely napi krajcáros gondjainkét eleveníti meg.
A népszerű feltálalásban készült rövidfilm eltalálta a közönség hangulatát, jól mulattunk rajta s még hetek múlva is mosolygunk, mikor eszünkbe jut, hogy pl. a súroláshoz »kőport sem lehet kapni«.
Gyimesi Kásás Ernő, Magyar Film, 1943/24.
