Kokas Film Kft.

Kökény Izabella

Kökény Ilona
színésznő

Születés: Gyula, 1888. április 7.
Halálozás: Budapest, 1947. július 1.

Szülei: Kökény Károly szabó, Mártonyi Erzsébet
Lakása: Budapest VII. Kerepesi út 62. (1906), VI. Király utca 102. (1913), V. Személynök u. 7. (1943), Személynök utca 9. (1947)

1905-ben végezte el az Országos Színészegyesület színiiskoláját. 1906-ban kezdte pályáját az Intim Színházban, majd különböző kabarékban játszott, ko­rának legnépszerűbb komikája volt. A húszas években az Andrássy úti és a Blaha Lujza Színházban játszott. 1931-32-ben a Belvárosi, 1933-34-ben a Kamara Színház, 1934-35-ben és 1937-38-ban a Terézkörúti Színpad, 1935-36-ban a Bethlen-téri Színház tagja volt. 1945-től haláláig a Kamara Varietében lépett fel.

1906. január 3-án született lánya, Ilona, akinek apja ismeretlen és aki két hónappal később meghalt. 1913. április 6-án férjhez ment Gábor Andor íróhoz, akitől 1919. május 23-án elvált.

Szerepelt már némafilmek­ben is (Három pár cipő, Tilos a gyerek), hangosfilmeken pe­dig kedvelt epizodista volt: temperamentumos, pletykás és házsártos asszonyságokat formált meg.

Szerepei:

  1. Pufi, az aszfaltbetyár (1914)
  2. Három pár cipő (1918) - suszterné
  3. Tilos a gyerek (1919 - rövid játékfilm) - anya
  4. Timár Liza (1918) - Timárné
  5. A király­né huszárja (1935) - Döbrököziné Meluzina
  6. Sportszerelem (1936-37) - Rácz Klementin, levelezési osztályvezető
  7. Pesti mese (1937) - vevő a kalapszalonban
  8. Úrilány szobát keres (1937) - Ilka néni, Klári nagynénje
  9. A leányvári boszorkány (1938) - vendég az eljegyzésen és a cirkuszban
  10. Nincsenek véletlenek (1938) - Füredy Nagy Zita anyja
  11. Vadrózsa (1938-39) - Bártfainé, vendég
  12. 5 óra 40 (1939) - szomszédasszony
  13. Pénz áll a házhoz (1939) - vendég az eljegyzésen
  14. Tökéletes férfi (1939) - Csatáriné
  15. Bercsényi huszárok (1939) - Róza néni, Piri anyja, vendég a bálon
  16. Mátyás rendet csinál (1939)
  17. A nőnek mindig sikerül (1939) - Kucseráné, a féltékeny feleség
  18. Mária két éjszakája (1940) - Solymárné Ella, képmegrendelő
  19. Zavaros éjszaka (1940) - vendég az eljegyzésen
  20. Pénz beszél (1940) - Sári, Dárday Ottó rokona
  21. Pepita kabát (1940) - Pöszméte Jolán, tornatanárnő, egy pepita kabátos hölgy
  22. Vissza az úton (1940) - Kovács Péterné barátnője
  23. Akit elkap az ár (1941) - Feketéné
  24. Havasi napsütés (1941) - szanatóriumi beteg
  25. Egy tál lencse (1941) - Emília, Kagits György rokona
  26. Ne kérdezd, ki voltam (1941) - vendég az írói találkozón
  27. Köl­csönkért férjek (1941) - szállóvendég
  28. Csákó és kalap (1941)
  29. Intéző úr (1941)
  30. Régi keringő (1941) - Hajnal Ilka, öltöztetőnő
  31. Gentryfészek (1941) - Bárányné, Kovácsné barátnője
  32. Kádár kontra Kerekes (1941) - úrvezető felesége
  33. Egy asszony visszanéz (1941-42) - hölgy a golfpályán
  34. Tavaszi szonáta (1942) - Gereben Tibor édesanyja
  35. Szép csillag (1942) - intéző felesége
  36. Szakítani nehéz dolog (1942) - "Méltóságos asszony"
  37. Kétezerpengős férfi (1942) - Ila, fehérnemű árus, Klári barátnője
  38. 5-ös számú őr­ház (1942) - bálozó hölgy
  39. Fráter Loránd (1942) - Felleghy színigazgató felesége
  40. Estélyi ruha kötelező (1942) - Dupont felesége
  41. Katyi (1942) - Csóti Lajos anyja
  42. Jómadár (1943) - Annie, cukrászné
  43. Tilos a szerelem (1943) - Szorgosné Kucsma Rózsika, házmesterné
  44. Fe­kete leves (1943, rövid) – anyós
  45. Kettesben (1943) - Zsuzsa anyja
  46. Boldog idők (1943) - hölgy a kesztyűboltban
  47. A látszat csal (1943)
  48. Éjféli keringő (1944) - Dombay Ágnes, a táncosnő nagynénje
  49. A három galamb (1944) - Trosztné
  50. Egy pofon, egy csók (1944) - Panni néni, házvezetőnő
  51. Rémhír (1944, rövid propaganda)
  52. Üsd pofon! (1944, rövid propaganda) – Börgöndiné Juci
  53. Aranyóra (1945)

Forrás: Magyar Hangosfilm Lexikon ♦ FamilySearch (születési gyermek születési házassági 1913 halotti)

Galéria