Szülei: Radó Zsigmond, Spitzer Mária
Lányai: Radó Emmy és Györgyi
Lakása: Budapest VIII. Wesselényi utca 10. (1920)
Az "orgonahangú" Radó Árpád 1925-től rádióbemondó, a Magyar Rádió egyik első "szpíkere" Scherz Ede mellett. Apróhirdetés útján került a Telefonhírmondóhoz, majd alakulása után a Magyar Rádióhoz. Munkaszolgálatosként halt meg Nyugat-Magyarországon, nem sokkal a magyarországi harcok befejezése előtt. Ereje elfogyott, lába lefagyott és egy hét szenvedés után meghalt.
1920. október 10-én feleségül vette Rumpler Erzsébetet, akitől lánya, Radó Györgyi, aki szintén bemondó volt a Magyar Rádióban az ötvenes években.
Filmen, a többi rádiómebondóhoz hasonlóan, ő is csak a rádiózással kapcsolatos jelenetekben szerepelt. 1933-ban ő volt a narrátora a Lakihegyi Óriásadó építését bemutató félórás dokumentumfilmnek, így az ebből összevágott filmhíradó-eseménynek is ő volt a bemondója. Híradóban egyszer még látható, egy Nemzetközi Vásárt bemutató rádiós riportban.
Szerepei:
- Halló, Budapest (1935) - rádióbemondó
- Magyar feltámadás (1938-39) - rádióbemondó
Narrátor:
- Lakihegyi óriásadó (1933)
Forrás: DEGOB ♦ Rádiómúzeum ♦ FamilySearch (házassági)