JÖNNEK AZ OROSZOK

Tartalom

"A szkeccs hősei két pesti házaspár, akik egy házban laknak, az egyik az első, a másik a második emeleten. Takácsék és Barabásék. A két férj jó barátságban van, s mivel mind a kettő igen félti a feleségét, elhatározzák, hogy figyelik az egymás asszonyát, s ha valamire rájönnek, egy jelzéssel értesítik egymást. Mi a jelzés? „Jönnek az oroszok". Az oroszok tényleg jönnek is egy fess huszárfőhadnagy képében, aki sebesülve érkezett meg az északi harctérről..." (Pesti Napló, 1914. december 13.)

"A szkeccs meséje az, hogy Dr. Barabás, aki nagyon féltékeny, detektívekkel őrízteti a feleségét, de megbeszéli Dr. Takács ügyvéddel is, aki az alatta levő emeleten lakik, hogy kölcsönösen ellenőrzik egymás feleségeit, és ha valamelyik gyanúsat vesz észre, rögtön telefonál a másiknak: "Jönnek az oroszok".
Oroszok nem jönnek, de megjelenik a színen egy snájdig huszárfőhadnagy, akit ugyan csak most bocsájtottak el a kórházból, de aki ennek dacára is a legnagyobb hévvel udvarol előbb Dr. Barabásnénak, majd amikor ennek férje megjöttekor menekülni kényszerül és egy lepedőn Dr. Takácsékhoz ereszkedik le, ott Dr.Takáncsnénak. És most már a nagyszerű bohózatíró helyzetforgató kezére ismerhetünk abban, hogy Dr. Takács csak ép úgy mint Dr. Barabás a saját hátán hurcolja oda-vissza a főhadnagyot a saját feleségéhez. Ennél groteszkebb helyzetet keresve sem lehet találni.
A helyzetkomikum bravuros kiaknázása ép oly erénye ennek a szeccsnek, mint az egyes figurák finoman megrajzolt jellemkontúrja. A féltékeny férj, aki csak a saját feleségére féltékeny, de cseppet sem törődik azzal, sőt örül annak, hogy a barátját felszarvazzák, a huszárfőhadnagy, aki mindig és mindenkor kész a hódításra, a szép asszony, aki mindig és mindenkor kész a behódolásra, pompás alakok." (Mozgófénykép Híradó, 1914/48)

Galéria

Vélemények

"Guthi Soma, a kiváló vígjátékíró, aki sikerekben leggazdagabb színházi íróink közé tartozik, bizonyára az idei háborús szezonban az Apolló Szinház számára szerzi meg azt a nagy sikert, amelyet valamelyik színházunk számára minden esztendőben megszerez. A mozi-szkeccs műfajában ugyan ez az első munkája Guthinak, de a színpad oly tökéletes ismeretével, amilyennel ő rendelkezik, máris abszolút magaslatra emelkedett ez új műfajban is s az első mozi-szkeccséről egyéb erényein, a sziporkázó ötletességén, szellemességén kívül el lehet mondani, hogy eddig ez a legvidámabb kinemaszkeccs. A főpróba meghívott közönsége, amely pedig eléggé nehéz anyag a színműíró számára (lévén többnyire szakmabéli), olyan nyíltszíni tapsokat rögtönzött, mintegy vasárnap délutáni publikum. Lehetetlen is ellent állani annak a bájnak, a humor ősi erejű forrásának, amely a színpadról árad. Egyetlen kacagás az egész nézőtér a Guthi-szkeccs előadása alatt." (Pesti Napló, 1914. december 13.)

„A cím csupán jelszólama két budapesti férjnek, akik abban állapodtak meg, hogy ezzel értesítik egymást, ha egyik vagy a másik azt venné észre, hogy a feleségük tilosban jár. Persze, azért kapott némi aktuális ízt ez a jelszólam, de csak azért, hogy az önmagában véve is kacagtató cselekményt valósággal hozzáfűzze a mai napok folyásához és ekképpen az még frissebb benyomást keltsen. A szkeccs különben 3 színpadi és 3 filmrészből, és mindenekfelett, pompásabbnál pompásabb jelenetekből áll, amik ugyancsak rávallanak a népszerű Guthi-bohózatok kitűnő szerzőjére. A színészek pedig a főpróbán is úgy játszottak, mintha máris az ötvenedik előadás körül járnának; a színpadi szereplők között Cserny Terka, Mály Gerő, Cserny Béla Sáfrány Vilmos részesei a tempós összevágó előadásnak; míg a filmrészek a most alakult Pedagógiai-filmgyárnak rendkívül ambiciózus munkája.” (Pesti Hírlap, 1914. december 13.)

„Guthy Soma pompás kinemaszkeccse képezi az Apolló-szinház e heti nagy attrakcióját. A rendkívül kacagtató bohózat szereplői jónevü fővárosi művészek, élükön Baumann Károllyal a „magyar kupiékirállyal" és Szentirmay Bélával a magyar szinház kitűnő művészével. A Guthy Soma ismert jóízű humorával megirt darab sziporkázik a szellemes tréfától s mókáin, bolondos situátióin holtrakacagja magát a közönség. (Nyírvidék, 1915. augusztus 15.)