BARLANGLAKÓK

Tartalom

Az öreg erdőirtó, Tandari barlanglakásban él feleségével,  felnőtt lányával, Rozállal és fiával, Sándorral. Az öreg jobb sorsot szeretne családjának, s boldog, mikor gazdag polgár kínálja lányát feleségül fiának. A jó parti híre Rozál férjhez menési esélyeit is javítja, Gergő, a gulyás megkéri a kezét. Sándor azonban hallani sem akar a gazdag menyasszonyról, mert titokban évek óta Vér Veront szereti, s már egy kisfiuk is van.  Mikor  a gulyás megtudja, hogy Tandariék sorsa mégsem változik lemond Rozál kezéről:
– Nem vehetem el Rozált, hiszen kendtek a föld alatt laknak. 
A kilátástalan helyzetben az öreg Tandari az erdőben keres vigaszt, Rozál barátja az imádságos könyv, Sándoré a kocsma. Miközben Sándor Veront csókolja, kisfiuk az utcán játszadozik, s az arra haladó rossznyelvű asszonyok csúfolják:
– Fattyúgyerek! Nini, hová mégy te fattyúgyerek?
A kisfiú  az erdőbe téved, oda, ahol az öreg favágó dolgozik. Ő sem tűri meg Vér Veron fattyát, elzavarja a gyermeket, s még kezére is rávág, hogy kiserken a vére.  Sándor Verontól a kocsmába megy, s ott az erdésztől megtudja, hogy jobbra fordul családjuk sorsa, apja csőszházat kap.  A fiatalember örömmel tér haza, de apja iszákos naplopónak nevezi, s lesepri tányérját az asztalról. 
– Mindig a csárdát bújod, éjszakánként odakószálsz, a helyött, hogy velem dolgoznál. Kivert bika módjára élsz. Nősülj meg!
– Hát, ha édesapám olyan nagyon akarja, hoznék asszonyt a házhoz. Vér Veront!
Apja ezen szörnyen felháborodik, nem vehet el egy asszonyt, akinek fattya van. Elmeséli, hogy megverte a gyereket.  Sándorral ekkor megszédül a világ.
– Hát kend verte meg? Kend? És azon a kiserkent véren nem érezte meg, hogy az a tulajdon vére, hogy tulajdon unokáját verte kend véresre?
Sándor a nagykést felkapja, suhintásra emeli, de megáll a keze a levegőben, mert meglátja, hogy az apja szeméből kicsordul a könny.
– Fiam, Sándor fiam, – kiált az öreg , – látni akarom az unokámat.
Sándor  lóra pattan, hogy elhozza a gyermeket, s a megvetett asszonyt. Veron eközben kisfiával öngyilkosságra készül, már a kút peremén állnak, mikor meghallja kedvese hangját:
– Szerelmem! Jöjjetek haza, hozzánk, most már egymáséi lehetünk!
A barlangban boldog békességben telik az este, ölből ölbe adják, babusgatják a kis „fattyú”-t, s legtovább nagyapja becézgeti. Ettől kezdve hiába várják a kocsmába Tandari Sándort.
(korabeli szöveges plakát)

Érdekességek

A szeged környéki magyar parasztságot nem a népszínművek cifraszűrös és gatyás parasztjaként hanem mindennapi szürkeségében, nyomorában ábrázoló dráma adaptációja valószínüleg megbukott, és a Zsánerfilm Vállalat ezt követően nem készített filmeket. Damó valószínűleg alkalmazta a premier plant, a Színházi Élet kritikusa ugyanis Dukai Takács Ilona (később: K. Takács Ily) szemrebbenéseit és arcjátékát elemzi.

Galéria

Vélemények

"A barlanglakók. Örömmel fogja bizonnyal a nagyközönség Tömörkényi életképét a filmen fogadni. Ez a minden izében magyar film egyes jeleneteiben a nagy magyar Alföldet, a magyar parasztot jelenteti meg a nézők előtt. Ma az ilyen tárgyú filmek jobban vonzzák a közönséget mint valaha, mert ma áhitozza a hamisítatlan magyar levegőt, a magyar nép alakjait, akik ma már a színpadról egészen kivesztek." (Mozihét, 1916/5)

„A mi kezdő filmgyártásunk idejekorán tudatára ébredt annak, hogy az ő szerény eszközeivel úgy idehaza, mint külföldön is csak úgy veheti fel a régi nagy cégekkel a versenyt, ha valami speciálisan magyart hoz. Néhány népszínmű, elbeszélő költemény és regény film-felvétele után, amelyek úgy művészi, mint technikai szempontból örvendetes haladást mutattak, Tömörkény István Barlanglakóira került a sor.
Tömörkény egy felvonásos drámája, amely a novellista finom nép-pszichológiájával és a tudós gazdag néprajzi ismereteivel készült, amelynek története a maga egyszerűségében is mozgalmas, drámai és megható pompás nyersanyagot nyújtott Damó Oszkárnak, a film talentumos rendezőjének, a Szegedi Napló hajdani munkatársának és jónevű fiatal novellistának. Az egy felvonásossá sűrített akció a filmen három felvonásossá szélesbül. A színpadra szorított szűk színhely a képen valódi földalatti kunyhóvá, erdővé, mezővé és faluvá változott. Igaz, hiányzott Tömörkény gyökeres, zamatos magyar beszéde, amely a színpadról megfogta a lelkeket, de viszont valódi alföldi napban és levegőben fürödtek a képek magyarjai, akácosai, tarka gulyái és fehér falu házikói. Tömörkény István életerős, egészséges drámájának nem ártott a vetítőgép erős világítása és ha nem fért is olyan közel a szívekhez, mint élőszóval, de a szemnek valóságos gyönyörűség volt.
Az Uránia-színház a Barlanglakókat a pesti mozgófényképszínházakat megelőzve játszotta le Szegeden. Az előadás előtt Tömörkény István ez alkalomra írt bevezető és magyarázó szavait olvasták fel. A közönség nagy tetszéssel fogadta a bemutatót.” (Szegedi Napló, 1916. március 16.)

„A Barlanglakok bemutatója a moziban. A szegedi Uránia-szinház tegnap, szerdán este mutatta be Tömörkény István drámai életképét, a Barlanglakókat. A darabnak filmen éppen akkora sikere volt, mint annakidején a Nemzeti Színházban. A Barlanglakókat Damó Oszkár, a szegedi származású kiváló fiatal író rendezte filmre és ez a legjobban rendezett magyar film, amit eddig láttunk. Damó rendezői tehetsége az etnográfikus szempontokat szerencsés kézzel párosította össze a modern rendezés artisztikus követelményeivel. A film egynéhány része a Reinhardt rendezésében megjelenő Morssi-filmekre emlékeztet (SchwarzeLos), olyannyira képszerű és gyönyörködiető. Damó Oszkárnak nagy munkájában segítségére voltak a kongeniális színészek: Kornai István, az egri színház volt művésze, Aatalffy Dezső és a bájos Lakos Vilma. A darab pesti bemutatóján nagy föltünést keltett a kis Jóska szereplése, aki a "fattyugyerek“-et játszotta. Józsi egy budapesti éjjeli őr négyéves csemetéje és a Newyork és egyéb pesti bohém kávéházak dédelgetett kedvence, koránérett, ötletes és néha bájosan szemtelen gamin-fióka. Jó ötlet volt Damőtól Józsit a filmre vinni. A Barlanglakók határozott nagy nyeresége a magyar moziirodalomnak. Irodalmi értékéből semmit sem vesztve, az — ismételjük — igen ügyes filmrendezés keretében üdén és frissen hat, mint egy virág a magyar pusztáról. A tegnapi bemutatón Tömörkény István, a darab kitűnő szerzője, nagy tetszését és megelégedését fejezte ki a földolgozás és Damó rendezése fölött. Előadás előtt Ortutay István hirlapiró kollégánk olvasott föl a Barlanglakókról." (Szeged és Vidéke, 1916. március 16.)